Kína-központ nyílt a Miskolci Egyetemen

Április 23-án megnyílt a Miskolci Egyetem nyelvi és kulturális képzést nyújtó Kína-központja, amely a kínai tulajdonban lévő Wanhua-BorsodChemmel együttműködésben jött létre.

„Ebben a mai világban szükségünk van egy megbízható gazdasági szövetségesre, másrészt – különösen a mai globalizálódó világban – egy olyan, régi tradíciókra épülő kultúrával való kapcsolatra, amilyen a kínai” – mondta Szőcs Géza a központ megnyitóján.

A megnyitón felszólalt még dr. Patkó Gyula, az egyetem rektora, Wang Hongliang a budapesti kínai nagykövetség külkereskedelmi tanácsadója, Jiansheng DIng, a Wanhua csoport vezérigazgatója és dr. Hamar Imre egyetemi tanár, az ELTE Konfucius Intézet és a Távol-keleti Intézet igazgatója.

Patkó Gyula kiemelte, hogy a központ létrejöttében kiemelkedő szerepe volt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak.

A kínai tulajdonú, kazincbarcikai székhelyű vegyipari vállalat anyagi támogatásával létrejövő képzési központ az egyetem valamennyi hallgatójának lehetőséget teremt kínai nyelvi és társadalomtudományi tanulmányok folytatására. A központ oktató- és kutatócserék megszervezésével is hozzájárul a kínai-magyar tudományos és oktatási kapcsolatok bővüléséhez.

A Kína-központ oktatási hátteret ad a kínai nyelv, kultúra és társadalom iránt érdeklődő egyetemi hallgatók, valamint a kínai hátterű hazai vállalatoknál dolgozó szakemberek ismereteinek bővítéséhez. Az észak-magyarországi régióban az után növekedett meg a kínai nyelv és kultúra iránti érdeklődés, hogy 2011 februárjában a Wanhua teljes irányítást szerzett a BorsodChem felett, és számos kínai szakember érkezett a céghez. A Wanhua vegyipari csoport, amelynek a világ negyven országában van érdekeltsége, 2010-ben 39 milliárd forinttal szállt be a BorsodChem modernizálásába és ennek nyomán vette át tavaly a cég irányítását.

A Miskolci Egyetem és a Zrínyi Gimnázium által szervezett kínai nyelvi kurzusokon jelenleg mintegy 170-en vesznek részt. A hallgatók heti két órában, a kreditrendszer részeként ismerkednek a nyelvvel és kultúrával. Az egyetem alkalmazásában álló kínai anyanyelvi lektor heti két alkalommal szakkört is vezet a gimnáziumban, és 2012 szeptemberében második idegen nyelvként bevezetik a kínai nyelv tanítását. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.