Kínában fejlesztene fürdőket az Aquaprofit

A közelmúltban magyar szakemberekből álló delegáció járt Kínában – a több jelentős hazai egészségturisztikai fejlesztés mellett a két éve elkészült országos egészségturisztikai stratégiát is jegyző – az Aquaprofit Zrt. szervezésében. Nádasi Tamás elnöktől megtudtuk, hogy elsősorban fürdőfejlesztési lehetőségekről tárgyaltak az ázsiai országban.

Nem először jártak ott, már három éve érdeklődnek kínai üzleti lehetőségek iránt. Kínának kiváló adottságai vannak a termálvizek terén, de a lehetőségek még kiaknázatlanok. A tervezett fejlesztések egyik célja a hazai balneológiai hagyományok ötvözése a hagyományos kínai orvoslással. Ezen szándék valósulna meg a Peking Shijingshan nevű, korábban nehézipari övezeti kerületében, ahol a kerület vezetői teljes funkcióváltást határoztak el. A jelenlegi ipari övezet helyett zöld kerületet kívánnak kialakítani, aminek megvalósítása már el is kezdődött. E területen – mások mellett – rekreációs és jóléti szolgáltatások fejlesztését is tervezik, többek között egy szálloda és egy fürdő kialakítását, amelyben az Aquaprofit Zrt. is érdekelt. Az Ázsia Klub elnöki tisztét is betöltő Nádasi Tamás kiemelte, hogy Kínában számos magas hőmérsékletű, magas ásványianyag-tartalmú hévízforrást tartanak számon, de a minősítési rendszer még nem kidolgozott. Igény lenne a gyógyfürdőkön túl – ott, ahol nincsenek megfelelő meleg vizes források – wellnesslétesítményekre is. A kínai léptékekre jellemző, hogy az egyik – már működő – shenzeni fürdőben például kétezer alkalmazott dolgozik, koncepció terén viszont sokat kell még fejlődniük. Nádasi Tamás óriási lehetőségeket lát a kínai piacban, ahol szerinte szinte minden nagyvárosban lehetne fürdőket építeni. Az 1,3 milliárd lakossal rendelkező országban a víz környezetvédelmi szempontból is sok feladatot vet fel. A delegáció célja volt továbbá az is, hogy az elmúlt 100 évben felhalmozott – nemzetközi hírű – hazai környezetvédelmi és vízügyi szaktudást Kínában is hasznosíthassuk. Ennek kapcsán a kínai-magyar együttműködés immár konkrétumokban is kezd testet ölteni. Az Aquaprofit vegyes vállalat létrehozására készül kínai partnercégével. Az új cég környezetvédelmi tanácsadással foglalkozik majd, amelyben a felek egyenrangú tulajdonosként vesznek részt. Egy ilyen projektsorozat az Aquaprofit mellett számos magyar szakember számára is megbízási lehetőséget biztosítana, amire a szakmának a szűkülő hazai lehetőségek miatt – Nádasi szerint – szüksége is lenne.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.