Lemondott Takács Péter

Névtelen levelet kapott és beadta lemondását a Malév Air Tours Kft. ügyvezetője.

Mint köztudott a Malév Air Tours a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által TED 2012/S 234-385265 számon megjelentetett "Nemzetközi utazásszervezések" közbeszerzési eljárás kihirdetett végeredménye kapcsán. A kérelemhez kapcsolódóan a tulajdonos - a MAT számára - az igazgatási szolgáltatási díj 2013. március 6-i határidőre történő megfizetésére volt kötelezve, melyhez a tulajdonos a teljes összeget biztosította.

Takács Péter lapunknak eljuttatott közleménye szerint a mai napon kézhez vett, a Malév Air Tours Kft-nek címzett névtelen levélben olvasottak szerint, nem szó szerint idézve, de értelmét tekintve azt javasolják, hogy a Társaság mielőbb gondolja át a cég, a cégcsoport, és tulajdonosa a stratégiáját és a puszta tényeket helyezzék el a mai gazdasági körülmények közötti igen szűkös, hitelekkel tarkított térben, és a piacon való békés egymás mellett jegyében mindenki a maga területén tevékenykedjen.

Megdöbbenéssel kellett szembesülni azzal a ténnyel, hogy egyes érdekkörök névtelen levelek útján próbálnak jobb belátásra bírni akaratukkal nem egyező aktivitást mutató gazdasági szereplőket, burkoltan megfenyegetve tulajdonost, céget, cégeket egyaránt. A félreértések tisztázása végett sem a MAT, s tudomásom szerint az MFTF csoport sem rendelkezik hitelállománnyal, még folyószámla hitellel sem. A tulajdonosokról azonban nem tudok nyilatkozni. Nyilván valóan véletlen egybeesés történt, s még csak érteni sem értjük, hogy melyik piaci versenytársnak vagy érdekkörnek áll vagy állhat érdekében „hitelekkel tarkított térről” utasításokat megfogalmazni, közölte az ügyvezető.

A kialakult helyzet miatt visszavontam a jogorvoslati eljárásra vonatkozó kérelmet és azonnali hatállyal beadtam felmondásomat, mert úgy érzem, hogy sem a MAT, sem az MFTF csoport, sem a tulajdonosok személye nem eshet áldozatául egy ilyen üzleti szituációnak. Döntésemről a tulajdonost írásban tájékoztattam és jogi képviselőnkkel konzultálva kértem a büntetőeljárás megindításához kapcsolódó vizsgálat lehetőségének a pontos felmérését, valamint a nyomozóhatóság felé történő beadvány megfogalmazását, tette hozzá Takács Péter.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.