A csehországi sörgyárak termelése 2007-ig folyamatosan emelkedett, mégpedig a 2007-es rekordnagyságú 19,9 millió hektoliterre. Ezt követően 2008-ban fél százalékos, 2009-ben hat százalékos, 2010-ben pedig 8,6 százalékos volt a termelés csökkenése. Piaci szakértők szerint mindez alapvetően a nemzetközi gazdasági válság következménye volt, visszaesett a hazai fogyasztás és csökkent a Csehországba látogató turisták száma is. Ugyanakkor 2010-ben emelkedett a sör után fizetett áfa.
"Nem magas a tavalyi termelésnövekedés, de fontos, mint az első fecske. Pozitívum, hogy a sörgyárak a piac nyomása következtében számos újítást vezettek be, s nem utolsó sorban ismét nő az export is" - mondta újságíróknak Frantisek Sámal, a szövetség elnöke. Tavaly a cseh sörkivitel 4 százalékkal emelkedett.
Szakértői becslések szerint tavaly Csehországban mintegy 500 féle sört főztek, és ez a szám fokozatosan bővül. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyümölcsízű sörök. Nő a dobozos sörök közkedveltsége is.
A cseh söröket összesen több mint 60 országba exportálják. A szövetség kimutatása szerint tavaly csökkent az olcsó szlovákiai, magyarországi és lengyelországi sörök behozatala Csehországba.(MTI)
Megállt a cseh sörgyártás recessziója
(MTI) - Hároméves visszaesés után tavaly újra nőtt a sörgyártás Csehországban. Az éves szintű emelkedés 2,7 százalék volt a 2010-es 15,7 millió hektoliterről - közölte a cseh sörgyárak szövetsége csütörtökön.

Jön az Országos Étterem Hét
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.

Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.

Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott

Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Vendégélmény fokozása az AR segítségével
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.