Megindult a TDM vita

Konok Edit, az EconoConsult Kft. vezető tanácsadója, a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége tagja reagált Pataki Sándor, az egri térségi TDM elnökének vitaindító cikkére.

"Turizmus tanácsadóként tapasztaljuk, hogy bár az igény felmerül a szakértői részvételre a TDM együttműködések szakmai megalapozásában, az a fajta objektív, helyenként önkritikus szemlélet, amellyel Pataki úr véleményezi a TDM szervezetek működését, sajnos nem igazán terjedt még el hazánkban. Mi is alapvető problémának érezzük, hogy nem, illetve csak nagyon lassan jön létre az a szemléletváltás és felkészülés, amely mentén a hagyományos tourinformos feladatellátás helyett a munkaszervezetek a TDM együttműködések valódi katalizátoraivá válhatnának.

A pályázatban előírt és vállalt kötelezettség teljesítésén túl (ami persze jelentős feladatot ró a szervezetekre), nem sok ideje és energiája marad a munkaszervezeteknek azoknak a feladatoknak az elvégzésére, amelyek valóban, érdemben elősegítenék a hatékony együttműködést. A szakmai megalapozó tanulmányokat nem elég elkészíttetni, azt használni is tudni kell, átültetve a stratégiai és operatív feladatokat a napi gyakorlati munkavégzésbe. Ha nem megy, nem szégyen külső segítséget kérni, akár állandó mentorság keretében (azaz olyan szakértői segítség igénybevételével, amely folyamatosan nyomon követi és támogatja a szervezet munkáját).

A munkaszervezetek jellemzően a tagság közönyös hozzáállására panaszkodnak, amely az esetek többségében igaz is. Ugyanakkor, mint minden jól működő vállalkozásnál a vezető feladata az, hogy motiválja az együttműködésben résztvevőket a proaktív kooperációra. Mivel a TDM tagok jelentős része profitorientált vállalkozás, saját jól felfogott érdekük is azt diktálja, hogy kihasználjanak minden, üzletmenetüket pozitív irányban befolyásoló lehetőséget. A hangsúly azonban azon van, mennyire látják a TDM együttműködés hasznait saját vállalkozásuk szempontjából. Nem elegendő tehát utólag „értesíteni” a tagokat a döntésekről, az elvégzett feladatokról: a TDM munkaszervezeteknek olyan szolgáltató központtá kell válniuk, amely segíti a tagok szemléletformálását, egymás kölcsönös megismerését, megoldást nyújt az információáramlás hatékonyabbá tételére, formális és informális együttműködési platformokat kínál, tudástranszfert valósít meg, közös termékfejlesztési, értékesítési és kommunikációs tevékenységet folytat a partnerekkel együttműködve, valós és érdemi részvételi lehetőséget biztosítva a számukra.

Ebből adódóan, a TDM együttműködés a korábbi tevékenységnél jóval összetettebb feladatkör elé állítja a munkaszervezeteket, egy magasabb és bonyolultabb koordinációs szinten valósulhat csak meg az érdemi együttműködés. Ez pedig sajátos tudást, képességeket és készségeket igényel, amelynek megléte nem automatikus (így nem is várható el automatikusan a Tourinform irodákból egy csapásra átalakult TDM munkaszervezetektől). A képzéseknek, a tudástranszfernek ezért kulcsszerepe van: a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége kidolgozott egy modulszerűen felépített képzési programot, amely kifejezetten a TDM szervezetek számára kínál továbbképzési lehetőséget, a TDM szellemiség jegyében.

Ugyancsak nagyon fontosnak tartjuk a jó példák megismertetését, azaz olyan mintamegoldások kidolgozását (adott tevékenységi területeken, így például az együttműködésben, a finanszírozásban, a közös termékfejlesztésben és a közös termék piacra vitelében), amelyek már bevezetettek, jól működnek, így segítséget adhatnak más szervezetek számára is. Érdemes lenne kialakítani egy átfogó monitoring rendszert, amelynek célja, hogy áttekintse a már megalakult TDM szervezetek eddig elvégzett feladatait, tevékenységét, a szakmai munka előrehaladását és minőségét, az együttműködések módját, a szervezetek előtt álló kihívásokat és problémás területeket. Ezen információk alapján a pályázati rendszert is hatékonyabban lehetne hozzáigazítani az igényekhez, elvárásokhoz, kezelve a problémás területeket is.

Alapvető továbbá a vállalkozói szemlélet átvétele: szakítani kell azzal a tévhittel, hogy a nonprofit tevékenység a bevételszerzés kizárását jelenti. A saját bevételek megteremtése további finanszírozási lehetőséget biztosít a feladatellátáshoz, elősegítve a leszakadást az állami támogatási rendszer köldökzsinórjáról."

(Konok Edit, vezető tanácsadó, EconoConsult Kft.; Turisztikai Tanácsadók Szövetsége tag)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.