A Magyar Turizmus Zrt. jóvoltából egy teljes napon át kóstolhatjuk végig a Zsámbéki-medence legjobb helyeinek kínálatát, miközben két eszem-iszom között új vagy legalábbis számunkra ismeretlen turisztikai attrakciókkal is ismerkedhetünk…
Miközben sorra tüntetjük el a finomabbnál finomabb sonkákat, sajtokat, friss kenyérrel, mennyei vajjal, sok-sok gyümölccsel és frissen főzött kávéval, azért Katalinra is odafigyelünk fél füllel. Épp azt meséli, miképp került ismét haza, Magyarországra Németországból, ahol tizennyolc éven át élt. Szerelme a gasztronómiával nem új keletű („mennyei ez a sonka-sárgadinnye összeállítás!” – nézünk össze egyetértően), ezért profi háziasszonyként dolgozott tovább. Kizárólag egészséges, minőségi alapanyagokból főzi ételeit, nekünk is így állította össze a reggelit, amelyről házigazdánk története végére már csak múlt időben beszélhetünk.
Miközben jóllakott óvodások módjára igyekszünk következő célpontunk, a herceghalmi, négycsillagos Abacus Hotel felé, abban reménykedünk, a rövid háznézés nem jelent egyet a magyaros vendégszeretettel, de tévedünk. A 128 szobás, hatéves ház nemrégiben elkészült, felújított szobáit tekintjük meg, ahol narancs, szürke és neonzöld lett az uralkodó színvilág.
Az ágyakat gyakran rózsaszirommal hintik be,a szobák teraszai egytől egyig a környék megnyugtató zöldjeire néznek, a tágas wellnessrészt a környékbeliek is használhatják. Ismerkedésünk végén néhány visszautasíthatatlan snack is elénk kerül, kávé, üdítő kíséretében, úgyhogy annak örülünk, hogy nem egy központi mérlegelő utunk következő állomása, hanem egy Driving Camp nevű, titokzatos hely, amelynek lényegébe egy exkempinskis szakember, Somlyai Zoltán avat be. Segítségével kiderül, nem egy űrbázison járunk, hanem Európa egyik legmodernebb vezetéstechnikai központjában, ahol élesben kipróbálható minden kérdéses és nehéz közlekedési helyzet, azonban szerencsére soha nem lehet balesetet okozni, mert profi oktatók kezelik személyre szabott vezetésirányítással az összes problémát.
A tesztvezetés megtekintését követően mi is gond nélkül eljutunk következő célpontunkra, a zsámbéki premontrei apátság Romtemplomához, ahol megállapítjuk, bár többször jártunk már itt, mégis rengeteg újdonságot mesél helyi idegenvezetőnk a valaha itt élt szerzetesekről, a Háromhajós szervezet magyarázatáról, és érzékletes beszámolót hallunk a földrengés okozta rongálásról, későbbi helyreállítási munkálatokról. Közben elképedve állapítjuk meg, egyvalami hiányzik a mesebeli maradványok szépségének teljes átéléséhez: a tér. Ugyanis a szomszéd kerítése épp félbevágja a látványt… Útban egy másik közeli szálloda, a Szépia Bio Art Hotel felé bekukkantunk egy helyi cserepesmester műhelyébe, ahol nagyban folyik a munka. Miközben Zombori László keze alól épp kikerül egy szép bögre, meséli, sem ő, sem a felesége nem fazekasként jöttek a világra, mindketten pedagógusként dolgoztak, ám egy idő elteltével érezték, váltaniuk kell. Ennél jobb döntés nem is születhetett a Zombori család életében, mert a fazekaskorong mellett, négy gyermeket nevelve, megtalálták a harmóniát és a lelki békét. „A térség első négycsillagos szálláshelye vagyunk” – halljuk a zsámbéki hotel menedzserétől, miközben körbemutatja a szobákat, és próbáljuk megfejteni a ház nevéből adódó bio, valamint art elnevezést. Sem az egyik, sem a másik titkára nem találunk magyarázatot, a ház Nyárfás éttermében is hiába teszi ki szívét-lelkét a séf, ebédre alapvetően egy újragondolt, hamar felejthető magyaros traktát kapunk.
Bezzeg utunk következő állomása, Tök beleivódik testünkbe, lelkünkbe. Egyrészt mert a Nyakas Pince vezetői profi borkóstolóval várják a csapatot, nemzetközi és hazai díjakat elnyert, gyönyörű tételsort kóstolunk. Másrészt mert látjuk, milyen profi módon, odafigyeléssel, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával készülnek boraik. Azonban itt is egy világ omlik össze bennünk. Hiszen mindannyian úgy gondoltuk, a Nyakas Pincészet névadója nyilván Nyakas úr, de kiderül: tévedtünk, mert ez igazából az épp szemközt magasodó hegy neve, és ennek lábánál találhatók legszebb boraik szőlőtőkéi, halljuk Nyúlné dr. Pühra Beátától, a pince szakmai igazgatónőjétől, aki a kóstolást vezeti.
Annyira a tetőfokára hág a jó hangulat, hogy páran még szívesen ott ragadnának a pince mélyén, elbeszélgetni nevekről, borokról, erről-arról, de leginkább kóstolgatni a hordók kincseit. Azonban kalandozásunk utolsó állomásán már vár minket a terített asztal, így ismét útra kelünk, sötétedésre Budakeszi széléhez, a Budai Gesztenyés Étterembe érünk.
Ahol vendéglátóink, Parcsetich Ernő séf irányításával olyan kóstolóvacsorát rittyentenek, hogy megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat. „Bevezetés a szuvidálási konyhatechnológia rejtelmeibe” címmel még egy kiselőadást is hallunk tőlük, de egy biztos, a hallottak, de főként a látottak és ízleltek alapján ide mihamarabb visszatérünk.
