Átrendezték és kibővítették az egyiptomi gyűjteményt

Új szerzeményekkel - köztük az egyiptomi gyűjtemény eddigi legjelentősebb vásárlásával - kiegészülve és újrarendezve nyílt meg csütörtökön a Szépművészeti Múzeum immár csaknem 500 műtárgyat felvonultató egyiptomi állandó kiállítása.

A múzeum legkedveltebb állandó tárlata péntektől ismét fogadja a közönséget: megérte várni a kiállítás átépítésére, hiszen az az újragondolt, a kronológiai rend helyett tematikus elrendezésű anyagot európai rangú installációban mutatja be - mondta el a megnyitó előtti sajtóvezetésen Baán László főigazgató.

Kormányzati támogatás az újrarendezésre

A főigazgató arra is emlékeztetett, hogy a tárlat újragondolását a kormány 200 millió forintos támogatása tette lehetővé, amelyből a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több gyűjteményi egysége is megújulhatott. A kormányzat további 100 millió forinttal támogatta az egyiptomi gyűjtemény valaha volt legnagyobb értékű műtárgybeszerzését, az óbirodalmi VI. dinasztia idején élt Haunefer sírrelief-töredékéhez azonban így is értékén alul jutott hozzá a múzeum, mert a 4200 éves, feliratos architrávot a budapesti szakemberek tudták csak pontosan azonosítani - tette hozzá.



Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a megnyitón hangsúlyozta: a Szépművészeti Múzeum, "ahol az elmúlt 15 évben a minőség forradalma zajlott le", önmagában is megérdemli, hogy támogatásban részesüljön, de ennél jóval többről van szó: a kormányzat példát is kívánt mutatni. Bach Fülöp kereskedő, a múzeum egyiptomi gyűjteménye alapítójának példája is álljon a kortársak előtt, "a mai kor oligarcháinak, uzsorásainak megvan a maguk kötelessége, hogy bűneiket jóvátéve vagyonuk egy részét donáció, mecenatúra formájában a haza javára fordítsák" - fogalmazott.

Lázár János szót ejtett a Városligettel kapcsolatos törvényjavaslat múlt heti vitájáról is: "szégyellem magam pártállástól függetlenül politikustársaim nevében is, hogy a Városliget múzeumi koncepciója, az elmúlt 150 legnagyobb közép-európai kulturális beruházásának ügye leegyszerűsödik egy telekvitára a magyar sajtóban és politikában".

Az egyiptomi gyűjteményről
Varga Edit, az egyiptomi gyűjtemény korábbi vezetője felidézte, hogy a Szépművészeti Múzeumban 1939-ben nyílt az első egyiptomi állandó kiállítás, majd 1972-ben egy jóval bővebb anyagot bemutató tárlat. Ezt 2009-ben le kellett bontani, hogy az átépítés után újrarendezve váljon ismét láthatóvá. "Most először van a múzeumnak olyan vezetője, akit érdekel az egyiptomi kultúra és maga kezdeményezte jelentős értékű műtárgy vásárlását, de ezzel egyenértékű a nemzetközi színvonalú raktár kialakítása is" - méltatta a friss eredményeket a szakember.

Liptay Éva, az egyiptomi gyűjtemény vezetője és az újrarendezett tárlat kurátora elmondta: a mélyföldszinti kiállítóteret az átépítéssel egyidejűleg harmadával bővítették is. A raktárterület így ugyan kisebb, de jóval korszerűbb lett és látványraktárként alkalmanként látogatható is lesz.

Tematikus elrendezés

A bemutatott csaknem félezer műtárgyat a múzeum szakemberei tematikus egységekbe rendezve, az ókori egyiptomi univerzumot alkotó három szféra: az emberek, az istenek és a halottak témakörei mentén mutatják be, hangsúlyozva a három világ közötti átjárásokat is.

Az ókori egyiptomiak mindennapi életét felidéző egységben a látogatók megismerkedhetnek többek között a különböző írásfajtákkal, a háztartások felszerelésével és a korabeli testápolás eszközeivel is. Fontos szerepet töltöttek be az imákat, varázsszövegeket tartalmazó sztélék, melyekből kisebb válogatás látható a kiállításban.

Templomi reliefek, áldozati táblák, edények, csörgők, hangszer-töredékek és egyéb eszközök idézik meg az istenekkel való kapcsolattartás módozatait, és bőséges anyag mutatja be a halotti kultusz legfontosabb istensége, Ozirisz kultuszát is.



A halottak világát tárgyaló egységben a közönség megismerheti a múzeum múmiakutatási projektjének legfrissebb eredményeit és külön válogatásokon keresztül tekintheti át a halotti koporsók, az elhunyt belső szerveit tartalmazó kanopusz edények, és az egyiptomiak hite szerint a túlvilágon helyettük dolgozó usébti szobrocskák változatait.

Itt kapott helyet a Liptay Éva szavai szerint az egész gyűjteménynek új arculatot szabó műtárgy, a Dél-Szakkarában eltemetett Haunefer felolvasópap sírjából származó, nagy értékű relief is. A Szépművészeti egyiptomi gyűjteménye nem Egyiptomból származó ókori tárgyakat is őriz, a bejárat előtti vitrinben ebből az anyagból látható bemutató.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.