Megújulva folytatja a legrégebbi Camping

Ha egy termék elsők között kerül a piacra, az beleég a köztudatba. Így járt a Camping sajt is a tömlős sajtok tekintetében. Sokan, a „tömlős sajt” kifejezés helyett még manapság is azt mondják, hogy Camping sajt, holott már több mint egy évtizede temérdek márka lökdösődik a piacon.

A „Hozz a közértből campingsajtot!” felszólítás, a hetvenes években valóban azt jelentette, hogy a KÖZÉRT vállalat (Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt) egyik tagboltjából Camping sajtot kell beszerezni. Ma azt jelenti, hogy a boltban vegyél valamilyen tömlőben kapható, kenhető krémsajtot. Tehát gyűjtőnév lett a Camping márka, mint a Közért, az ABC, a Jaffa, vagy éppen a Mirelit…

Évtizedekkel ezelőtt, amikor még nem a márkák versengtek a magyar fogyasztók kegyeiért, hanem a fogyasztók az éppen kapható áruért, és a reklám csak arra hívott fel, hogy „cipőt a cipőboltból” vegyünk, minden újdonságot kipróbáltunk. Nem kellett hatalmas promóció, hiszen rögtön feltűnt, amikor „leugrottunk a közértbe”, és megálltunk a tejhűtő előtt válogatni. Persze nem a különböző gyártók márkái között válogattunk minőség, vagy éppen ár szerint, hanem a csöpögős és a nem csöpögős zacskós tejet próbáltuk megkülönböztetni egymástól kifinomult technikával. A Camping sajt ebben az időben jelent meg egyszerű csomagolásban, a hűtőpultokban. Finom volt, lágy és krémes, és két kiflivel pont belefért a tízórai keretbe. Az éhes diákok örömmel harapták ki a tömlőt, és a kibuggyanó sajtot nagy műgonddal nyomták a kifli végére, vagy egyenesen a szájukba. Izgalmas kísérletezés kezdődött: miként lehet ideális méretű lyukat harapni a tömlőn, hogy a vékony sajtcsíkból étvágygerjesztő kis alkotás szülessen a kifli végén. Emlékezetes pillanatokat okozott, amikor a túl kicsire sikerült lyukon próbálta valaki kipréselni a sajtot, és a tömlő kihasadt, fehér és lágy sajttal terítve be a kiflit és csuklóig a kezet, amely tartotta. Többen ezért is hívják „vicces sajtnak”. És persze édes emlékként élnek bennünk még mindig azok a balaton-parti nyaralások és táborok Csillebércen és Zánkán, melyek elengedhetetlen összetevője volt a tömlős Camping sajt.

Ráadásul a fortélyosabb háziasszonyok is felfedezték maguknak a Camping sajtot, hiszen nemcsak kenyérre, de főzéshez is kiváló segítség már több, mint 40 éve. Krémessége, lágysága és tejszínes-sajtos ízének köszönhetően kiválóan alkalmas szószok, mártások, egytálételek, és még édességek elkészítéséhez is. Nem csak egyszerűen helyettesíti a tejfölt, tejszínt, vagy különböző tésztaszósz alapokat, hanem gazdagabb és egyben selymesebb ízt kölcsönöz az ételremekeknek. A számos ízvariánsnak köszönhetően pedig, még egyszerűbbé válik egy-egy különlegesebb fogás elkészítése.

Hogyan készül?

Kevesen tudják, de az ömlesztett sajt technológiája a fondue hazájából, Svájcból származik. Az ottani sajtexportálók már régóta próbálkoztak azzal, hogyan lehetne a sajtokat tartósabbá tenni, és ezzel megóvni minőségüket, még akkor is, ha távoli földrészekre kell szállítani azokat. Végül is ez vezetett az ömlesztett sajtok kifejlesztéséhez. Az ömlesztett sajtok készítésének kezdetét 1911-re tehetjük, amikor Svájcban először sikerült az Ementáli sajtot a citromsav sóival úgy megolvasztani, hogy tartós, ízében és állagában is kiváló termék szülessen. A jó minőségű ömlesztett sajt előfeltétele a jó minőségű alapanyag, azaz a valódi sajt. Többféle sajt is alkalmas alapanyagnak; receptúrafüggő, hogy milyen arányban van szükség a Trappistából, Edamiból vagy akár az érettebb sajtokból. A receptúrában többek között még olyan hozzávalók is szerepelnek, mint a vaj, tejszín, ízesítésképpen csípőspaprika, medvehagyma, téliszalámi, stb. Az alapanyagokat összekeverése utána a sajtfőző mesterek „óriás kuktákban” bizonyos hőfokon "lefőzik" azokat. Ennek a speciális hőkezelésnek köszönhetően lehet ideális a termékek élettartama anélkül, hogy a gyártás folyamán tartósítószert adnának hozzájuk.

Régi kedvenc új köntösben

Ám ahogy felnőttek a 70-es 80-as évek vagány, parkban uzsonnázó diákjai, illetve nyugdíjas korba értek az akkori szülök, anyukák- felnőtt a Camping márka is. A Camping sajt most még krémesebb és lágyabb, és a jelenkor elvárásainak megfelelően megújul a márka csomagolása és felfrissül a termékválasztéka is. Habár a hőskorban, a 70-es és 80-as években csak a tejszínes Camping tömlős létezett, ma már több, mint 30 féle termékből válogathatunk. A tömlős sajtok mellett, nagyobb hangsúlyt kapnak a körcikkelyes, vagy kockasajtok, és a sajtszeltek is, melyek a szendvicsek és meleg szendvicsek ízletes hozzávalói. Ami az ízesítéseket illeti, a tejszínes és natúr ízek mellett kapható még sonkás, téliszalámis, medvehagymás, zöldfűszeres, csípőspaprikás, kolbászos, füstölt sajtos, stb. A csökkentett zsírtartalmú Fitt termékcsalád pedig nagyszerűen beilleszthető a megfelelő diétába. További különlegesség a Rántani és grillezni való sajt, mely előnye az, hogy hő hatására nem folyik szét, ezáltal elég egyszer rántani, vagy grillsütőn pár perc alatt megpirítani.

A megújulás örömére, a gyártó ERU Hungária Sajtgyártó Kft. országos nyereményjátékkal egybekötött kampányt is indított 2012. április 15-e és június 15-e között „Sajtoljon ki egy kis dugipénzt magának!” címmel.

Egykori diákok tehát figyelem! Elég hozzá két hagyományos Camping sajt!.

1. Szemfoggal kiharap! 2. Szájat tát, ééés NNYOMÁÁÁS!


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.