Mire jó egy ügyfélparti?

A jókat enni, de leginkább ingyen sokat inni, csajozni-pasizni klasszikus hármas ösztönzőn kívül igazi, komoly érvek is szólnak amellett, miért is jó és hasznos az ügyfeleinkkel együtt bulizni.

A Professional Publishing Hungary idén is megrendezte immár hagyományosnak mondható év végi ügyfélpartiját, amelyre mind a hat divízió (Kreatív, Élelmiszer, Medical Information és Medical Scientific, Turizmus, Vendég és Hotel, Gyártástrend) munkatársai és kiemelt ügyfelei voltak hivatalosak. Leszámítva a hetekig tartó szervezést, telefonálgatást, ügyféllista összeállítást,- törlést majd újraösszeállítást, a rendezvényszervezőket, az értékesítőket és a decemberi lapszámok leadásával egyébként is sújtott szerkesztőket kerülgető idegbajt, ami egy ilyen „intergalaktikus” parti összehozását jelenti, számos pozitívumot is lehet említeni, ha a címben feltett kérdésre érdemben válaszolni szeretnénk.

Több fotóért katt a képre!

Először is sok minden kiderülhet az ügyfeleinkről – jó értelemben természetesen. Néhány martini után például egészen elképesztő módon derülhet fény az addig szerényen a trafiq könyöklőit támasztó hímnemű hirdetőinkről, hogy egyikük akrobatikus rock and roll bajnok, a másik meg egy igazi funky őrült. Ezt a tudást pedig már nem veheti el tőlünk senki.

Szeretjük az ügyfeleinket, ezért az ilyen oldottabb bulikon csak megköszönjük az eddigi együttműködést és csak rákérdezünk arra is, hogy náluk hogy megy a bolt, így az ilyen esemény jobb tájékozódási csatornaként szolgál, mint az MTI-Eco maga. Ínyencek számára kifejezetten sokat tartogat egy repülőtársaság és egy üzletlánc képviselője közötti diskurzus, amibe a PPH ügyfélpartiján jó eséllyel sétálhatott bele bárki egy vodka limonádéval, este 8 és hajnali 2 között. 

Tehát érdemes ügyfélpartit szervezni, mert kölcsönösen felismerjük a másikban az embert – még ha sokat ivott is…sőt! – a hangos zene ellenére is jobban meghalljuk egymás problémáit és igényeit, másrészt együtt tesszük zárójelbe arra a néhány órára ezeket a problémákat. Ami eleve jó, majdnem meditatív állapot.

Egy ügyfélparti tehát jó az ügyfélnek, jó a szervezőnek, megszorítások, büdzsévágások, átszervezések ide vagy oda, az év végi parti kell mint a falat kenyér.

A PPH ezúton is köszöni a trafiq pubnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a helyet és finomakat főzött. Hálásak vagyunk továbbá a körül-belül 300 vendég italfogyasztását biztosító Absolut Vodka és a Martini Royal támogatásáért.

Köszönjük a tombolára nyereményeket felajánló cégek, az Absolut Vodka, az indulhatunk.hu, a Queastor és a szallodak.hu támogatását is.

Folyt. köv. 2013-ban!

Forrás: Élelmiszer Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.