Mitiszol

Mitiszol néven újul meg a Terra Hungarica borszalon: a Természetes italok fesztiválja alcímet viselő rendezvény a természethű borok mellett immár számos, hasonló filozófiával készült egyéb italt és ételt - többek között söröket, gyümölcsleveket, sajtokat és csokoládékat - kínál a látogatóknak szombaton az Akvárium Klubban.

Az elmúlt években a Terra Hungarica borszalonok a természethű borkészítés filozófiájával és az autentikus borokkal ismertették meg a borkedvelőket - idézte fel az MTI-nek Nemes Richárd, a rendezvény egyik főszervezője.

A szakember beszámolója szerint a Terra Hungarica borszalon helyébe lépő Mitiszol fesztivál koncepciójával nyitni szerettek volna a szélesebb közönség felé: noha a borszalon szakmailag nagyon értékes rendezvény volt, a Terra Hungarica missziója mégis csak az, hogy évről évre minél több emberrel ismertesse meg a természethű élelmiszereket - jegyezte meg.

A főszerepben azért továbbra is a borok lesznek, hiszen az Akvárium Klubban 11 borvidék csaknem 30 birtoka kóstoltat - hangsúlyozta Nemes Richárd. Mint azonban hozzátette: most a természethű boroknál még többet adnak, a pincészetek kínálata ugyanis kiegészül mindenféle olyan termékkel, amelyek ebben a régióban természetes alapanyagokból, hasonló filozófiával készülnek.

A fesztiválon kóstolható több mint 100 ital közös nevezője a természetességre való törekvés: minél kevesebb vegyszer és szintetikus adalékanyag, minél kevesebb beavatkozás és manipuláció. A látogatók tucatnyi kisüzemi sört és jó néhány pálinkát, organikus és biodinamikus gyümölcsleveket, kézműves szörpöket, gyógyító teákat, sőt még természetes ivóvizet is megízlelhetnek - közölte.

Az italokon túl a Miteszel pop-up standon a készlet erejéig bemutatkozik majd néhány kiváló élelmiszer is, lesz például "igazi" kenyér, kézműves sajt és világklasszis csokoládé - számolt be a szervező.

Nemes Richárd hozzáfűzte: a sokszínűbb kínálat szélesebb közönséget kíván bevonzani és a laikusokat is megszólítani, arra azonban továbbra is ügyelnek, hogy a Mitiszol ne váljon tömegrendezvénnyé, és viszonylag kényelmesen lehessen kóstolni a fesztiválon kínált termékeket, szót váltani a borászokkal, termelőkkel.

A sétáló kóstoló 19 órás zárása után azok, akik szeretnének maradni, Szabó Balázs Bandája, majd Odett koncertjével folytathatják az estét, közben pedig immár a fesztiválon kívül, de az Akvárium pultjaiban még megtalálják a Mitiszol válogatását.

A részletes kiállítói lista és a jegyekkel kapcsolatos információk a www.mitiszol.hu honlapon elérhetők.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.