Nem kell a fővárosnak a Sziget?

2,5 milliárdos bérleti díjat vetne ki a fővárosi önkormányzat a Sziget fesztivál egyhetes időtartamára.

„Ez olyan, mintha azt kérdeznék, kibírom-e 20 percig a víz alatt, vagy hogy megvennék-e egymilliárd forintért egy átlagos autót” - hozott fel példákat a Népszabadságnak nyilatkozó Gerendai Károly, a Sziget vezetője a helyzet abszurditására.

Mint arról Népszabadság szerdán beszámolt, a főváros vezetése a jövőben közterület-használati díjat kér a Sziget Fesztivál rendezőitől. A bejelentés szerint a főváros jelen pénzügyi helyzetében csak indokolt esetben mondhat le vagyona hasznosításából származó bevételről. Bár bizonyos közérdeket szolgáló rendezvények kivételt képezhetnek a fenti tétel alól, a Sziget Fesztivál nem tartozik közéjük. A közterület-használati díj mértékét egyedileg fogják megállapítani. Egyes becslések szerint 2,5 milliárd forintról is szó lehet.

Gerendai úgy véli, Tarlóst tanácsadói téves háttéradatokkal látták el. Gerendai Károly emlékeztetett, hogy Tarlós István a választási kampányban kiállt a Sziget további megrendezése mellett. Szintén felhívta a figyelmet, hogy a terület bérleti díjának kérdése már Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is felmerült, amikor az hasonló észérvek hatására került le a napirendről. Így a rendszeresen visszatérő ötlet véleménye szerint a városháza néhány munkatársához és nem pártpolitikához kötődhet.

Arányok érzékeltetése

A lap kérdésére, hogy mit tartanának elfogadható összegnek, Gerendai elárulta: a teljes infrastruktúrával ellátott várnegyedben egy négynapos rendezvényük piaci alapú területbérleti díja mintegy 5 millió forint (amit természetesen kifizetnek). De a Papp László Budapest Sportaréna 2-3 napos igénybevételének minden költséget magába foglaló bérleti díja is 10 millió forint alatti.

Ezeket a helypénzeket nem lehet a rendezvényszervezésre önmagában alkalmatlan Hajógyári-sziget minden általuk körülkerített – részben nyilvánvalóan használhatatlan – négyzetméterére alkalmazni. Az sem igaz – tette hozzá –, hogy a területet ingyen használnák: évente több százmillió forintot költenek ugyanis arra, hogy azt alkalmassá tegyék az egyheti kulturált szórakozásra. Ehhez a növényzet teljes körű rendbetétele, sőt a természeti állapotok folyamatos javítása is hozzátartozik.

A 2,5 milliárdos éves helypénz irrealitásának érzékeltetésére megjegyezte: a Hajógyári-sziget másik, általuk sosem használt, szinte minden infrastruktúrával ellátott felének tulajdonjogát a hírek szerint mintegy 3 milliárd forintért adták el. Ha a városháza a sziget általuk évente egy hétig igénybe vett, infrastruktúrával lényegében ellátatlan másik felének tulajdonjogát 2,5 milliárd forintért felkínálná nekik, az egy elgondolkoztató ajánlat lenne. Kérdés, egy bank adna-e rá nekik hitelt és azt ki tudnák-e termelni. Most azonban messze nem erről van szó – tette hozzá.

Gerendai felhívta a figyelmet arra is, hogy rendezvényük a Forma 1-hez hasonlóan nem kér állami pénzt. A hazánk egyik jelentős turisztikai márkájának számító fesztivál, szakértői számítások szerint mintegy 2 milliárd forintnyi közvetlen és nagyjából tízmilliárdnyi áttételes adóbevételt hoz az államnak és a fővárosnak. (Népszabadság Online)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.