Örökségvédők kevesebb turistát szeretnének Tibetbe

A Tibetet elözönlő hatalmas mértékű turistaáradat példátlan mértékben veszélyezteti a több százéves tibeti kulturális örökséget - vélik kínai szakemberek, akik egyben a műemlékvédelem megerősítését sürgetik.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A helyi turisztikai hivatal a májusban kezdődő idei szezonban rekordlétszámú látogatóra - mintegy 10 millió turistára - számít, amit Tenzin Namgyal a kulturális örökségvédelem helyi intézményének helyettes vezetője a "komoly kihívásnak" nevezett.

Az embertömeg minden bizonnyal anyagi hasznot hoz, de egyúttal próbára teszi a turistacélpontok teherbíró képességét - nyilatkozta a Hszinhua hírügynökségnek.
Tibetben mintegy 4300 kulturális örökségként nyilvántartott látványosság található, többségük kolostor. Ezek gyakran néhány százéves, sárból és fából épített szerkezetek, amelyek rendkívül sérülékenyek, kiszolgáltatottak, s ezért azonnali védelemre van szükségük - vélte Tenzin.

Különösen amióta 2006-ban megindult a közlekedés a Csinghaj-Tibet (Qinghai-Tibet) fennsíkot átszelő vasútvonalon, érdeklődők serege lepte el ezeket a kolostorokat, ezzel nagy nyomást helyezve az amúgy is rozzant építményekre.

Néhány kolostornál megsüllyedt az alap, másoknál deformálódtak a falak, sok esetében pedig a hőmérsékletingadozás és a pártartalom mértéke, valamint a vakuhasználat következtében sérültek a falfestmények - magyarázta a szakember, aki szerint a helyzet csak rosszabb lesz, ha a jövőben még több turista jön.

Az elmúlt években Tibetben évi 30 százalékkal bővült a látogatók száma; 2011-ben közel 8 millió 700 ezer utazást regisztráltak Tibetbe belföldről és külföldről együttesen. A tibeti fennsík térségében 2015-ig évente 15 millió látogató is megfordulhat.

Tibet dilemmája: eleget tenni a turisztikai ágazat egyre nagyobb várakozásának, illetve bevétel-növelési szándékának, vagy helyette igazodni a területen kevesebb turistát látni akaró, örökséget védelmezők óhajához - hangoztatta Tenzin Namgyal.

A regionális kormányzat igyekszik megtalálni a kompromisszumot, ennek egyik megnyilvánulása, hogy arra ösztönzik a Tibetbe utazókat, ne csak a csúcsidőszakot, hanem az őszt és a telet is fontolják meg, amikor tibeti kirándulásukat tervezik. Ehhez kedvezményes csomagokat, olcsóbb szálloda és belépőjegy árakat ajánlanak.

A célt és a biztonságot szolgálja például a Potala Palota napi látogatói számának korlátozása is. Az 1994 óta a világörökség részét képező lhászai palotakomplexumot május és október között naponta négyezren kereshetik fel. Az idén körülbelül 1 millió 300 ezer látogatóra számítanak.

A kínai központi kormány a 2011 és 2015 közötti időszakban 1,7 milliárd jüant (közel 60 milliárd forint) tervez költeni a tibeti kulturális örökség védelmére, ami 300 millió jüannal (10,5 milliárd forint) több mint az elmúlt három évtizedben együttesen e célra fordított pénz - emlékeztet összeállításában a Hszinhua hírügynökség.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.