Szüzek a barlangban - rendhagyó ismerkedés a Gellérttel

Az érdeklődők a közelmúltban részt vehettek az első, Szecessziós Hullám elnevezésű másfél órás sétán, amely a Szüzek fürdőjének is nevezett Gellért Fürdő és Szálloda épületébe, az alatta található folyosórendszerébe és a „karfiol barlangba” vezetett. Az első sétára egy tucat külföldi turista és kétszer ennyi helybeli gyűlt össze.

Szexuális tanácsadás a barlangban

A fürdő történeteit hallgatva egyre-másra jöttek a meglepetések. A legenda szerint élt egy szerzetes a Gellért barlangjában, akihez fiatal lányok, kisasszonyok jártak életvezetési – főként szexuális és morális kérdéseket taglaló – tanácsokért. Ezért nevezték el a Gellértet a szüzekről.

Kiderült, hogy van a szállodának egy dolgozója, aki már fél évszázada figyeli a Gellért körül zajló eseményeket. Tud az 1930-as években jellemző virágkorról, romantikus történeteket mesél arról, hogy a visszacsatolás után a bárók, a nemesek hogyan verték el a pénzüket itt; a háborúk alatt zajló visszásságokról is vannak történetei, így az idegenvezetők azt is elmesélték, hogy náci megszállás, majd a kommunista hatalomátvétel hogyan alakította át a szálloda vendégkörét.

Antirasszizmus, annó 1930

Talán a legérdekesebb történet, pont a Gellért fénykorából, a 30-as évekből származik, amikor már a bőven túl volt Magyarország a Numerus Claususon, az első zsidótörvényen, mégis egy olyan lépést tett a fürdő vezetősége, amely a mai napig szép példája az antirasszizmusnak. Egy magas rangú, színes bőrű férfi volt a szálló vendége, amikor egyik délután lement a fürdőbe, és ott angol lordok, úriemberek társaságában szintén megmártózott a Gellért gyógyvizében. A britek felháborodva rajzottak ki a vízből, és vonultak a szálló vezetősége elé, hogy azonnal utasítsák ki a színes bőrű férfit abból a fürdővízből, amelyben ők a fehér testüket áztatják! A fürdő vezetősége a kor szellemiségéhez képest, egy meglepően liberális határozatot hozott: „A Gellért Fürdőben mindenki élvezheti a gyógyvíz áldásos hatásait, bőrszínre való tekintet nélkül!” Az 1990-es években ennek a férfinak az özvegye Budapestre látogatott, külön köszönetet mondva a Gellért Szálló vezetőségének, hogy annak idején kiálltak a férje mellett.

Titkok a hegy belsejében

Az épületben és körülötte zajló séta alatt idegenvezetők bemutatták a fürdő csarnokot, a legnépszerűbb beltéri medencét és kitekintettünk a frissen felújított külső térre is. A szálloda halljába átsétálva az idegenvezetők további építészeti, kulturális és korabeli bulvár titkokat meséltek el, majd elkalandoztunk a nagyközönség elől alapvetően elzárt, a Gellért hegy oldalában húzódó folyosórendszeren át egészen a Karfiol barlang csodálatos mészkőképződményeiig.

Hasonló séták lesznek még a Gellért Fürdő körül június 11-én, július 2-án, július 23-án, augusztus 13-án és szeptember 3-án a Hungarofest szervezésében, a budapestUNDERGUIDE közreműködésével Szecessziós Hullám. Gyülekező a sétákra minden alkalommal 9.45-kor a Gellért Szálló előtti szökőkútnál. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.