Sikerrel debütált az „országfelfedező” gasztro rallye

Trabantok pöfögésétől és töfögésétől volt hangos a Zsámbéki medence április 21-én, szombaton, amikor elrajtolt a Turisztikai Managerek Szövetségének első ország felfedező gasztro-rallye-ja.

A rendezvény célja egyfelől a régió népszerűsítése volt a turisztikai szakma és a hazai gazdasági élet „stakeholderei” számára, másfelől a kötetlen networking lehetőségének biztosítása a résztvevők között.

A program Kőváry Barna rallye-bemutatójával indult, majd az egyes helyszíneken a térség őstermelői és turisztikai szolgáltatói várták a csapatokat. A több mint 100 résztvevőnek összesen öt állomáshelyen kellett teljesítenie a szervezők által megálmodott nem mindennapi feladatokat.

A 22 induló csapatból mindenki sikeresen célba ért, de ami talán ennél is fontosabb: a rendezvényről nemcsak a nyertesek távoztak elégedetten és vitték el ennek az ismeretlen ismerős régiónak a jó hírét barátaiknak, rokonaiknak és üzletfeleiknek.

A első TMSZ Gasztro Rallye dobogósai:

1.) KPMG (Favágók)

2.) Demus-Team

3.) Gastro-Group

A zsűri különdíjait a KIKA és az Opera Garden Hotel csapatai vehették át. 

A program szombat reggel egy hamísítatlan „zsámbéki” reggelivel indult Telkiből, a Globall Football&Sporthotel parkolójából. Az első állomáshely a zsámbéki Romtemplom volt, ahol valódi kincskeresésben volt részük a csapatoknak. (A zsákmány egy csavarkulcs volt, amely „kinccsé” csak később vált, egy későbbi kerékcsere-feladat során.) Az Espa Bio és Art Hotel kertjében hamisítatlan töki pompost (Tök a Zsámbéki medence egyik települése) és a borvidék egyik legismertebb borászatának, a Nyakas pincészetnek a borait kóstolhatták meg a résztvevők, majd csukott szemmel kellett szlalomozniuk Trabantjaikkal a kijelölt pályán. Herceghalmon az Abacus Business&Wellness Hotel felséges bogrács-gulyással várta a „papírjaguárok” utasait, akik a rövid felfrissülés után „anti-gyorsulási” versenyben mérték össze tudásukat.

Az etyeki megállónál Árpás Laci sonkapincéjében kóstolhatták végig, a sonkamester ínyencségeit. A következő vendéglátó a Rókusfalvy Pince volt, ahol a birtok boraival ismerkedhettek a résztvevők. Itt zajlott az a bizonyos kerékcsere feladat is, amihez a nélkülözhetetlen szerszámot még a Romtemplomnál meg kellett találnia a csapatoknak, de ugyancsak itt, Etyeken, a Címeres Pálinka Házban helyi pálinkák vak kóstolója is várta a vendégeket. Az utolsó állomás a pátyi kecskefarm volt, ahol a kecsketejből készült finomságok és a házi készítésű mangalicaszalámi megkóstolása után kecskét is kellett fejniük a résztvevőknek – legalábbis a legelszántabbaknak.

Az esemény apropóján egy 12 oldalas, színes, a régió turisztikai, gasztronómiai és kulturális értékeit bemutató kiadvány is készült, amely a továbbiakban is kiváló eszköze lehet majd a régió népszerűsítésének.

A TMSZ már megkezdte a következő verseny előkészítését, amelynek helyszínéről és időpontjáról hamarosan tájékoztatást kapnak az érdeklődők.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.