Strandszezon: akárcsak tavaly

Az elmúlt évihez hasonlónak találja a strandszezon helyzetét az ÁNTSZ - olvasható a szervezet honlapján.

Elkészült az Országos Tisztifőorvosi Hivatal köztes elemzése a szezonálisan működő medencés fürdőhelyekről. Az összesítés szerint hazánkban 613 ilyen egység működik. Az üzemeltetők kötelessége az úgynevezett önellenőrzés, emellett a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek hatósági ellenőrzéseket végeznek.

Az ellenőrzések során a fürdők kétharmadát keresték fel július elejéig. Sok olyan fürdőhely akadt az idén – főleg a júniusi, átlagosnál hűvösebb időjárás miatt –, amelyek csak az elmúlt hetekben nyitottak ki. A szakemberek természetesen ezeket is folyamatosan felkeresik. A hatósági vizsgálatok során törekednek arra, hogy a fürdőhelyeket a legnagyobb terhelés idején ellenőrizzék, vagyis akkor, amikor sok a vendég.

Üzemnapló, rágcsálók, parlagfű

Az eddigi ellenőrzések során az esetek 57 százalékában semmiféle kifogást nem találtak a szakemberek, 13 százalékot tesz ki viszont azon fürdőhelyek száma, ahol többféle hiányosságot is feltártak. A problémák között leggyakrabban a burkolatok töredezettsége, az üzemnapló nem megfelelő vezetése, az üzemeltetéshez szükséges szakképzett munkaerő biztosítása, illetve az uszodamester hiánya szerepeltek. Több helyen okozott gondot az is, hogy nem volt naprakész az üzemeltetési szabályzat. A fürdőhelyek ellenőrzésénél a szakemberek rendkívül körültekintően járnak el, így volt olyan eset is, ahol a parlagfű szükséges irtására, egy másik helyen a rágcsálóirtás elmaradására hívták fel a figyelmet. Előfordult, hogy azért kellett intézkedni, mert a szaunából hiányzott a vészcsengő.

Az ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyv készül, ha kifogást találnak, azt ebben rögzítik. Egyúttal felszólítják az üzemeltetőt a hiányosságok pótlására. A megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek szükséges esetben utóellenőrzést végeznek.

És a vízminta

A fürdőhelyek ellenőrzésének része a hatósági vízminták vizsgálata is. Az eddig beérkezett és feldolgozott adatokból megállapítható, hogy az ún. töltő-ürítő medencék fele a kifogásolt kategóriába került. Ugyanakkor a szezonálisan működő medencés fürdőhelyek jóval nagyobb részében használják a korszerűbb vízforgatós rendszert. Ezek 81 százaléka megfelelő minősítést kapott. Az ÁNTSZ az idei szezonban eddig nem kapott bejelentést olyan megbetegedésről, illetve fertőzésről, melynek eredete a medencés fürdőhelyekre vezethető vissza. Arra sem akadt példa, hogy közegészségügyi vagy járványügyi veszély miatt valamely medence használatát meg kellett volna tiltani.

Lázasan ne!

A medencék tisztaságának megőrzéséhez a vendégek is nagyban hozzájárulhatnak azzal, ha – a szabályoknak megfelelően – fürdőzés előtt minden esetben lezuhanyoznak és használják a lábmosót. Lázas, beteg ember a strandokat ne látogassa. "A szülők fordítsanak gondot gyermekeikre, soha ne hagyják őket felügyelet nélkül. Felhevült testettel senki se ugorjon a vízbe!" - így a közlemény jótanácsa.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.