SZÉP kártya: szerény eredmények

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) meglepődve és aggodalommal fogadta a 2011. augusztus 30-i OTP sajtótájékoztatón elhangzott híreket, melyek szerint a SZÉP kártya értékesítésének beindítása óta eltelt két hónap alatt több, mint 620 elfogadóhellyel, 100 munkáltatóval kötöttek szerződést, s utóbbiak közel 700 kártyát adtak ki. Véleményünk szerint ezek az eredmények rendkívül szerények - közölte a Turizmus Online-nal a szövetség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A  hazai idegenforgalom szolgáltatói, s így különösen a kereskedelmi szálláshelyek – közöttük a szállodák – üzemeltetői számára ezek a hírek azért nyugtalanítóak, mert az elmúlt években a hazai vendégek forgalma rendkívül dinamikusan nőtt, ami alapvetően az üdülési csekk fokozatosan erősödő népszerűségének, elterjedésének volt köszönhető. Az érdekeltek körében köztudott, hogy a Kormányzati intézkedések szerint az üdülési csekk forgalmazásának kedvezményes adózása 2011 szeptember 30- val megszüntetésre kerül, aminek várhatóan az lesz a következménye, hogy a munkáltatók kivezetik azt a a munkavállalóik számára nyújtott cafeteria eszközök sorából. A SZÉP kártya bevezetése már elkezdődött, de az előzetes várakozásoknál lassabban, s a bevezetést elősegítő szükséges marketing támogatás nélkül.

A kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői attól tartanak, hogy az üdülési csekk túl korai kivezetése, s az azt felváltó SZÉP kártya fenti adatok szerinti lassú elterjedése negatívan hat – a 2008-2010 közötti pénzügyi és gazdasági válság miatt - egyébként is súlyos forgalmi visszaesés következményeivel szembesülő turizmusunkra.

Mit mutatnak a számok ?

A KSH adatai szerint 2004-ben  a kereskedelmi szálláshelyeken  eltöltött összes 19.7 millió vendégéjszakának 45,3 %-át, 2008-ban – a gazdasági válság első évében – az összesen 19.8 millió vendégéjszakának már 49.9 %-át töltötték el hazai vendégek, azaz 2008-ban már minden második vendég belföldi volt. Ebben meghatározó szerepe volt az üdülési csekk folyamatosan emelkedő népszerűségének.

Az üdülési csekk forgalom 2010 I.-VII. havi kereskedelmi szálláshelyeken jelentkező 13.7 milliárd Ft árbevétele  – annak megadóztatása, a belföldi kereslet várttól eltérő alakulása miatt – 2011 hasonló időszakában 6.6 %-kal 12.8 milliárd Ft-ra, a szállodákban 8 milliárd Ft-ról 15 %-kal 6.8 milliárd Ft-ra esett vissza. Ugyanebben az időszakban az üdülési csekk értékesítés 38 milliárd Ft-ról 30 %-kal 26.7 milliárd Ft-ra csökkent.

Ugyanakkor a hazai  szállodák 2011 I. félévi  52.334 millió Ft szoba  árbevétele lényegében a 2007 I. félévi  52.159 millió Ft-nak felel meg, azaz – az azóta bekövetkezett kapacitásbővülés, s a magasabb minőségű szállodák arányának növekedése ellenére – az 5 évvel korábbi szinten van.

Ebben a helyzetben különösen nagy fontossága van a belföldi kereslet ösztönzésének, a hazai üdülés erőteljesebb promotálásának, ezért szükség van az ezt támogató eszközökre.

Az MSZÉSZ álláspontja szerint

jelen helyzetben – mikor a kereskedelmi szálláshelyek, s közöttük a szállodák rendkívüli gazdasági, pénzügyi nehézségekkel szembesülnek – érdemes lenne megfontolni, miként lehetne gyorsítani a SZÉP kártyák bevezetését, népszerűsítését, melyek különösen a közelgő gyenge forgalmú téli időszakban és főleg a vidéki szállodák esetében azok túlélésében meghatározó szerepet játszhatnak. Okvetlenül fontosnak tartanánk, ha a SZÉP kártya elterjedéséig - véleményünk szerint – legalább 2012 december 31-ig – megmaradna az Üdülési csekkek adókedvezménye is, azaz a két cafeteria eszköz együttesen szolgálná a turizmusunk számára elengedhetetlen belföldi kereslet fejlődését.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.