Ekkor eszembe jutott egy másik nyári hazai úti élményem: Egerből autóztunk a Dél-Alföldre borzasztó útviszonyok között. A történetet folytathatnám, de időközben történt néhány komolyabb és szomorúbb dolog. Először jött a libanoni konfliktus: ezernél is több halott, dollármilliárdokban mérhető károk, ráadásnak az éppen újjáéledő, újra sikeres libanoni turizmus öszszeomlása. Ezután érkezett az időben megelőzött londoni merénylet híre. A Scotland Yard elfogott két tucat terroristagyanús fiatal brit muzulmánt, akik a levegőben akartak felrobbantani néhány, Amerika felé tartó utasszállítót. Szerencsére időben kiderült a dolog, annál nagyobb lett viszont a káosz a reptereken, mivel ismét jelentősen megszigorították az ellenőrzéseket. Elveszett csomagok százairól, a Heathrow- ról induló járatok harmadának törléséről hallottunk. Több mint egy hét kellett, mire minden nagyjából rendeződött. A terrorfenyegetés azóta újra itt van a levegőben körülöttünk. Ezek után jött az augusztus 20-i zivatar, amely Budapesten a másfél milliós, ünneplésre készülő tömegben – lapzártánkig – öt halálos áldozatot és száznál is több sebesültet hagyott maga után. Örömünnepből néhány perc alatt tragédia lett. Ott voltam én is az ötéves lányommal az egyik hídon. Nem kívánom senkinek azt a halálfélelmet, amit ott éreztem. Hogy megelőzhető lett volna-e a katasztrófa, nem tudom, de az biztos, hogy nem a rendezvényszervezőnek kellett volna eldöntenie, hogy katasztrófahelyzet közeledik- e vagy sem. Attól, hogy nem kezdődik el a műsor, még nem indul el a tömeg védettebb helyre.