Tájsebeket gyógyítanak a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A vizes élőhelyek ökológiai állapotának javításával a ritka, veszélyeztetett állat- és növényfajok állományainak megerősödését remélik a szakemberek attól a programtól, amelynek keretében jelentős területen felszámolják a felszíni vízmozgásokat akadályozó mesterséges létesítményeket a Kiskunsági Nemzeti Parkban.

Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság pályázati osztályának vezetője a beruházásról az MTI-nek elmondta: összesen 11,5 kilométernyi csatornát, árkot, úttöltést temetnek be, illetve bontanak el Bugac és Fülöpszállás térségében.

A program eredményeként az érintett területen megszűnnek a természetes felszíni vízmozgásokat akadályozó mesterséges létesítmények, ezzel javul a térség vízmegtartó képessége és a vizes élőhelyek ökológiai állapota. A tájsebek "begyógyításával" végső soron szeretnék elérni, hogy néhány éven belül megerősödjenek az itt található ritka, veszélyeztetett állat- és növényfajok állományai – tette hozzá.

A nemzeti park megalakulása előtt a gazdálkodási szempontok voltak az elsődlegesek a környéken, ma azonban az élőhelyek állapotának javítása a legfontosabb – fogalmazott a szakember. Jelezte: a két munkaterületen összesen 11,5 kilométernyi vonalas létesítményt (csatornát, árkot, úttöltést) temetnek be, illetve bontanak el a munkagépek, 46 ezer köbméter földet megmozgatva. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében teljes egészében Európai uniós támogatásból, mintegy 180 millió forintos költségvetéssel 2013 őszétől egy éven át tartó projekt kivitelezése két helyszínen a nemzeti park vagyonkezelésében álló földeket érinti.

A víz megtartása érdekében szakaszosan betemetik a Kelő-éri csatornát és elbontanak egy egyébként is használhatatlan úttöltést, amely a Szekercés-szék tómedrének élőhelyeit és felszíni vizeit gátként választja szét. A Kelemen-széki tápcsatorna eltüntetésén már dolgoznak a munkagépek, előre láthatólag február végéig le is zárul a tereprendezés első üteme. A tápcsatornát és a vele párhuzamosan futó árkot töltéseik anyagával temetik be. A tereprendezést új madármegfigyelő leskunyhó és tanösvény megépítése egészíti ki - részletezte a szakember.

A Felső-Kiskunsági szikes tavak mentén húzódó kanális közelében a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes állóvizei találhatók. Különösen gazdag madárvilága miatt az élőhelyek nem csak a Natura 2000, de a madárviláguk védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá is tartoznak – húzta alá.

Tájékoztatása szerint számos ritka és veszélyeztetett madárfaj otthona e vidék, így többek között a gulipáné, a gólyatöcsé, a széki liléé, a nagy godáé és a piroslábú cankóé. A korábbi elképzelések arról szóltak, hogy ezeket a tavakat halgazdálkodásra alakítják át. A nemzeti park 1975-ös megalakulása miatt azonban a terv végül nem vált valóra, a csatorna viszont megmaradt, kettévágva a területet és kedvezőtlenül befolyásolva annak természetes vízviszonyait.

Még idén ősszel elkezdik a munkát egy másik helyszínen is, a nemzeti park Bócsa-Bugac buckavilága és pusztái elnevezésű egységén. A Kelemen-székhez hasonlóan ez is egy kiemelt jelentőségű, ugyancsak Natura 2000-es természet megőrzési terület, ahol a homokhátak között turjános mocsarak és szikes tavak alakultak ki.

A terület gazdag állatvilága mellett a flóra is különleges: a vizes, tocsogós réteken májusban például több orchideaféle virágzik. Megtalálható itt például az agárkosbor és a mocsári kosbor. 

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.