Tragikusan gyenge a magyar vásárlóerő

Alig negyedét költheti egy átlagmagyar évente annak az összegnek, amelyből egy osztrák gazdálkodhat. A GfK Vásárlóerő-kutatása szerint Magyarország egyre jobban lemarad a régiótól.

A GfK Vásárlóerő tanulmányának idei eredményei szerint Magyarországon ma az egy főre jutó, évente elkölthető jövedelem 4.884 euro, egynegyede annak az összegnek, mellyel egy átlag osztrák egy évben gazdálkodhat.

A legtehetősebb ország Lichtenstein, a legkevesebb pénzből pedig Moldova lakói gazdálkodnak.

A magyarországi megyék rangsorában jelentős, a települések rangsorában viszont csak mérsékelt változások történtek az elmúlt évtizedben.

A GfK legfrissebb, 2012. évi vásárlóerő előrejelzése szerint a már nem egészen tízmillió magyar lakosnak fejenként mindössze 4.884 eurónyi elkölthető jövedelem áll rendelkezésére egy évben.

Mindez a szomszédos Ausztriához viszonyítva sokkoló, hiszen ott ennek az összegnek a négyszeresével gazdálkodik a lakosság, de a még sokáig hasonlítási alapul szolgáló Csehországban fejenként elkölthető jövedelemnek a kétharmadát is alig éri el a honfitársaink megélhetésre fordítható pénzmennyisége. A vizsgált 42 európai ország listáján hazánk jelenleg a 31. helyet foglalja el.

Míg a tavalyi évben Magyarország a balti államok szintjén állt, vásárlőerő tekintetében idén már Horvátország is megelőzi.

A ranglistát Lichtenstein vezeti 56.978 euro egy főre eső vásárlóerővel, a második Norvégia 32.037 euro, a harmadik pedig Svájc 31.666 euro egy főre jutó vásárlóerővel. A sereghajtó Moldova, ahol a lakosság mindössze 1.257 euroval gazdálkodhat fejenként éves szinten.

 

Ország GfK Vásárlóerõ 2012 €/fõ Egy fõre jutó vásárlóerõ index (Európa = 100)
Ausztria 20.613 161,0%
Európa (42 ország) 12.802 100,0%
Csehország 7.475 58,4%
Magyarország 4.884 38,1%

Az ország 19 megyéjét és a fővárost alapul véve mindössze hat megyében haladja meg a vásárlóerő az országos átlagos azzal együtt, hogy a főváros 30 százalékkal teljesít afelett. A rangsorban a fővárost követő Komárom-Esztergom megye immár második éve a 110-es érték felett teljesít és Fejér megye is megtartotta harmadik helyezését.

Győr-Moson-Sopron megyében folyamatosan csökken a vásárlóerő értéke: a megye 2008-ig a második helyet tudta megszerezni, míg 2009 és 2011 között a negyediket, idén azonban már Vas megye is megelőzte.

„A 2002 óta eltelt tíz évben jelentős, bár nem mindig kedvező változások történtek a megyéket vizsgálva. Csak kevés megye – például KomáromEsztergom megye 7,8 százalékkal és Fejér megye 4,3 százalékkal – tudta jelentősen növelni vásárlóerejét. Ugyanakkor 12 megyében csökkent a vásárlóerő az elmúlt tíz évben: a legjelentősebb mértékű csökkenést Somogy megyében (-6,6), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (-5,3) és Csongrád megyében (-3,9) regisztrálta a GfK” – vázolta a megyék helyzetét Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Magyarország megyéinek vásárlóerő térképe, 2012 Forrás: GfK Vásárlóerő Magyarország 2012, © GfK GeoMarketing

A főváros sem tudja magát kivonni az országos trendek alól, hiszen 2009 óta érzékelhetően csökken a vásárlóerő itt is. Még 2002-ben az országos átlaghoz képest a főváros indexe 130,2 volt, ez az érték 2003 és 2009 között minden évben elérte vagy meghaladta a 135-ös értéket.

Az egy főre jutó vásárlóerő index 2010-ben elérte a 133,6 értéket, 2011-ben már csak 132,9 és idén a főváros előnye visszasüllyedt a 2002.évi szintre. A települések rangsorában idén is voltak változások, igaz az első négy 3 település megőrizte pozícióját.

Az 1000 főnél nagyobb népességű települések rangsorában (Budapest nélkül) idén az első helyen Telki végzett (143,2), utána Csopak (138,2) és Üröm (137,3) helyet cseréltek, majd Paks (135,6) következik negyedikként. Tiszaújváros a legújabb mérések szerint az ötödik helyet foglalja el (132,9), a tavalyi ötödik Nagykovácsi (130,1) pedig most a nyolcadik helyre került.

A legtehetősebb települések rangsora, 2012.

az Általános vásárlóerő index szerint

1. Telki 143,2

2. Csopak 138,2

3. Üröm 137,3

4. Paks 135,6

5. Tiszaújváros 132,9

Forrás: GfK Vásárlóerő Magyarország 2012, © GfK GeoMarketing


A tanulmányról

A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve bármilyen állami juttatást). A GfK Vásárlóerő tanulmány megmutatja az éves egy főre jutó vásárlóerő értékét euróban, illetve index értékben. A GfK Vásárlóerő értékei megfelelnek a rendelkezésre álló nominál jövedelmi értékeknek, azaz nem követik az inflációt és a regionális árkülönbségeket sem tükrözik. A számítás alapjául a személyi jövedelemadó bevallásból származó adatok, a társadalmi transzferekkel kapcsolatos statisztikák és a gazdasági intézetek előrejelzései szolgálnak.

A totál vásárlóerő értékei azt az elméletileg elkölthető jövedelmet tükrözik, melyet a lakosság fogyasztásra, illetve a állandó havi kiadásokra fordít, mint lakbér, közműdíjak, jelzáloghitel, magánnyugdíj-pénztári befizetés és egészségbiztosítás, továbbá rekreáció, illetve közlekedés.

A GfK a Vásárlóerő Tanulmányt minden évben 42 európai országra vonatkozóan készíti el. Az idei előrejelzés a 2012. június 7-én megjelent hivatalos Eurostat prognózis alapján készült, így amennyiben a későbbiekben eltérés tapasztalható az ebben az időpontban megadott árfolyamtól, az eredmények jelentősen módosulhatnak. Az árfolyamok ingadozásának függvényében a korábbi évek adatait is szükséges volt felülvizsgálni: a 2011-re becsült vásárlóerő 2012-ben 3 százalékkal csökkent Euróban. A tanulmány adatai egészen a települések, illetve a postai irányítószámok szerinti körzetek szintjéig állnak rendelkezésre.

A GfK-ról

A GfK Hungária a világ egyik legnagyobb kutatóintézetének, a GfK-nak a tagja. A GfK világszerte több mint 100 országban 11 500 szakértővel nap mint nap azon dolgozik, hogy megismerje és megértse az emberek gondolkodás- és életmódját, valamint vásárlási szokásait.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.