Üdülési csekk helyett kiárusítás

A kormány egyetlen tollvonással eltörölheti az üdülési csekket, illetve értékesítheti a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában lévő több milliárdot érő ingatlanvagyont. A fentieket lehetővé tévő törvény vitája tegnap kezdődött el a parlamentben.

Két rövid passzust rejtettek az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló salátatörvénybe, amelyek elfogadásával a kormány többségi tulajdonú nonprofit gazdasági társasággá alakítaná át a jelenleg fele-fele részben állami, illetve államháztartáson kívüli tulajdonban lévő két alapítványt. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson a magyarországi kis- és középvállalkozások létrejöttéhez és fejlődéséhez. A független szervezet induláskori 4,2 milliárd forintos alaptőkéjét a kormány, a kereskedelmi bankok, és az érdekképviseletek biztosították. Az alapítók egyelőre nemigen hallatták hangjukat.

– Az alapítvány küldetése sokféle módon végigvihető, függetlenül a formától, illetve az intézménytől. A működtetés részleteit az új alapszabály határozza majd meg, ami még nem ismert – magyarázza a hallgatást Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára.

A két évvel későbbi Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt létrehozó hat szakszervezeti tömörülés nem ilyen csendes. – Az alapítvány létrehozásának célja a kormány és az érdekképviseletek jelentős értékű, ám nehezen megosztható ingatlanvagyonának – jelesül állami telekre épült szakszervezeti üdülők – közös működtetése. A többek között a siófoki Ezüstpart, a soproni Szieszta, az egri Flóra, illetve a szegedi Forrás Hotel üdülőket tartalmazó ötmilliárdos indulóvagyon értéke azóta jelentősen megnövekedett. Jelenlegi értékét 18 milliárd forintra becsülik. Az alapítvány szüleménye az üdülési csekk is, amelynek forgalmazása több milliárd forintos hasznot hajt évente, amelyből a rászorulók rekreációját támogatják.

Mindez most veszélybe került a kormány törvénymódosítási javaslata miatt – állítja Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Eddig ugyanis együtt hozták meg a működtetésre vonatkozó döntéseket, az országgyűlési javaslatban viszont a kormány többségi tulajdonosként – azaz döntéshozóként – szerepel. A szakszervezeteknek csupán alárendelt szerepet szánnak.

Pataky Péter azt mondja, minden lehetséges jogi fórumot végigjárnak érdekeik védelmében. Akár a strasbourgi Európai Bíróságig is elmennek. Ott bizonyosan megértik, miért elfogadhatatlan számunkra a változás. A kormány által erőltetett átalakítás ugyanis éppen az ellentéte az európai folyamatoknak. Tőlünk nyugatra egyre szélesebb körben vonják be az érintetteteket a döntéshozatalba, nálunk inkább kirekesztenék belőle. (nol.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.