Új utakon a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület

Mátrai nordic walking park, Mátra expressz, egységes táblarendszer, dinamikus online marketing, új, nagy példányszámú kiadványok, rendezvényekhez szükséges infrastruktúra – néhány elem abból a fejlesztési koncepcióból, melyet a következő két évben valósít meg a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület.

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület sikerrel pályázott az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretében a helyi TDM szervezetek fejlesztésére. Az ÉMOP 2.3.1.-11 – 2011-0004 azonosítószámú pályázatára 41 366 E Ft támogatást ítéltek meg. Az egyesület – mely idén ünnepelte alapításának ötéves évfordulóját – 2011 elején döntött arról, hogy az eddigi civil működését professzionális szintre kívánja emelni, ennek keretében indították el a TDM regisztrációs folyamatot, majd pályáztak sikerrel. A pályázatukban így az eddig elért eredményekre is tudnak támaszkodni, felhasználva programszervezésben, marketingben szerzett tapasztalataikat.

A pályázat keretében két turista információs pontot nyitnak állandó jelleggel Sirokban és Kisnánán, szezonálisan pedig a galyatetői információs pont áll a turisták rendelkezésére. Az információs pontok (front office irodák) számítástechnikai berendezései mellett a pályázatból valósulnak meg ezeken a helyeken a touch infok is. Újdonság lesz a mobil touch info, melyet a tervek szerint már a 2012. évi Utazás kiállításon bemutatnak. Ez egy hordó formájú touch info lesz, mely így küllemében illeszkedik az egyesület borvidék jellegéhez is.

Az első látványos elem 2012 június végétől várja a desztinációba érkezőket, ekkor indul a Mátra expressz, az egyesület postakocsi járata. A két postakocsi beszerzése mellett a pályázatból valósulnak meg a postakocsi állomásait jelző táblák és pihenőhelyek.

Az egyesület a pályázatból kialakítja a Mátrai nordic walking parkot, mely az induló állomások mellett pulzusmérő helyeket is magában foglal. Mindezt képekkel illusztrált táblák jelzik majd. A táblarendszer további elemei az egyesület településein kerülnek kihelyezésre a saját fejlesztésből megvalósuló Mátrai napóra parkkal.

2012-től megújul az egyesület évek óta sikeres és emblematikus programja, a Mátrai múzeumok éjszakája. A még színvonalasabb és gazdagabb kínálat mellett június 16-23-ig rendezik meg az „I. Mátrai randevú” programsorozatot. A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület tagjai nyolc település több mint tucatnyi helyszínén délutánonként garantált programokkal várják a vendégeket. Emellett a rendezvény célja az is, hogy Mátrai vezetéknevű művészeket hívjanak meg erre a hétre.

Az egyesület a pályázat keretében komoly összeget tud fordítani kiadványokra, online marketingre, melyek első példányait az Utazás 2012 kiállításon mutatják be.

Végül, de nem utolsó sorban az egyesület rendezvény infrastruktúra fejlesztést is megcélzott, így több faház és rendezvénysátor segíti majd az egyesület tagjainak munkáját.  


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.