Újabb fiaskó a pécsi EKF-pályázatoknál

A hangversenyterem kivitelezői közbeszerzése után bedőlt a közterek és parkok első ütemének pályázata is a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatra készülő Pécsen. A város januári közgyűlésén új pályázati kiírásról döntött.

A hangversenyterem kiírására egyetlen kivitelező sem jelentkezett, a közterek esetében a két ajánlattevő 20 százalékkal magasabb összegért vállalta volna a munkákat, mint amennyi rendelkezésre áll. Az önkormányzatnak tehát nincs más lehetősége, mint új kiírást megfogalmazni. Az új közteres pályázatban a korábbi eljárásban leírtakkal ellentétben lehetőséget biztosítanak a részajánlattételre, ennek megfelelően a kivitelezés a hét közterületre vonatkozóan hét részajánlattétel keretében is megpályázhatóvá válik.

A beruházások jelentős csúszása Révész Mária (Fidesz) szerint elsősorban a Pécs2010 Menedzsment Központ lelkén szárad, mert az előkészítés nem volt megfelelő szintű. Ezt egyértelműen bizonyítja a pályázati kiírások sorozatos kudarca, magyarázza, beleértve ebbe a körbe a megye projektjét, a Tudásközpontot is. Arra biztosan nincs idő, érvel a politikus, hogy újabb és újabb pályázatokat írjon ki a város. A kulcsprojektek tehát nem készülnek el 2010-re, így indokolt lenne válságstábot létrehozni, „B” tervet készíteni alternatív helyszínekről - mondja a politikus. Tóth Bertalan szerint van magyarázat a csúszásra.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január 5-éig nem tudott foglalkozni a hangversenyterem ügyével, január 9-én történt meg az egyeztetés a kiírásról. Míg korábban elfogadták a város által készített kiírásokat, most viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy véleményt fűzzenek hozzá. Gonda Tibor, a kultúráért felelős alpolgármester állítja, hogy a kiállításokkal nem lesznek gondok 2010-ben, a hangversenyhelyszínek okozhatnak kisebb problémákat. A PTE Általános Orvostudományi Kara viszont felajánlott a város számára egy tervezetet, amely az aula akusztikáját kívánja javítani. Ez néhány tízmilliós tétel, teszi hozzá az alpolgármester, amelyre forrást kellene találnia a városnak, erre elképzeléseik szerint egy ROP pályázat nyújtana lehetőséget. Ha nyerne az önkormányzat, 2010 elejére elkészülhet az aula korszerűsítése. A másik lehetőség a zsinagóga belső felújítása, ez 200 milliós beruházás, erre is támogatást szeretne kapni az önkormányzat. (bama.hu)


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.