Újra nyílt napot tartanak az EU-s fejlesztések

Látványos kulturális, közlekedési, szabadidős és turisztikai célú fejlesztések, történelmi helyszínek, valamint ipari és tudományos jellegű beruházások állnak a középpontjában az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta a kulisszák mögött   elnevezésű programnak.

Az ország szinte minden pontján felkereshető rendezvényeken június 15-én az Új Széchenyi Terv révén megvalósuló beruházásokat, fejlesztéseket tekinthetik meg, próbálhatják ki a látogatók. 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hagyományteremtő szándékkal első alkalommal márciusban rendezte meg a nyílt napot, amelyen az uniós forrásból megvalósuló legizgalmasabb beruházásokkal ismerkedhettek az érdeklődők. Az Uniós Fejlesztések nyílt napjának sikerén felbuzdulva ezúttal számos új programmal, az utóbbi időszakban megvalósult látványos fejlesztésekkel, több helyszínnel bővítve kerül sor a második nyílt napra, június 15-én. Élményfürdők és kalandparkok, szállodák és erdei iskolák, múzeumok és kiállítóközpontok ugyanúgy felkereshetőek lesznek ezen a napon, mint infrastruktúra beruházások, vagy kastélyok és várak. A nagyközönség számára minden évben láthatóak lesznek az újabb és újabb fejlesztések, vagyis a nyílt napok programja jövőre is folytatódik.

A június 15-i rendezvény keretében országszerte több mint 60 olyan beruházást láthatnak az érdeklődők, amelyek egyébként zárva vannak a nyilvánosság előtt, vagy csak belépőjegy megvásárlása esetén tekinthetők meg. Az ez alkalommal látogatható beruházások között egyaránt található kulturális, szabadidős, turisztikai, tudományos célú, vagy épp infrastrukturális fejlesztés. Így megtekinthető lesz például Budapesten a 4-es metró Kálvin téri állomása, de az érdeklődők megismerhetik egyebek mellett az Országos Mentőszolgálat működését, vagy a Budai Vár alatt található labirintust. A fővárosban és a Közép-Magyarországi Régióban több arborétumot is felkereshetnek a nyílt napon részt vevők. Monoron egy példaértékű integrációs program, a Nyitnikék/Biztos Kezdet Gyerekház mutatkozik be.

Számos program várja az érdeklődőket a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon: élményfürdők, kalandparkok, kastélyok és múzeumok kínálnak programokat. A természetjárás kedvelőit olyan érdekességek várják, mint a Diósjenői Erdei Szabadidőpark, vagy a salgótarjáni Ponyi puszta. Szarvason az érdeklődők egy nemrég megnyílt különleges látványosságot, a Mini Magyarország Makettparkot nézhetik meg. Észak-Alföldön a wellness és rekreációs lehetőségek mellett kisvonatos városnézésen, vagy igazi pusztai programokon vehetnek részt a látogatók.

Az ország dunántúli régióiban számos gyógy- és élményfürdő, illetve kalandpark programjai közül lehet válogatni, de nem hiányzik a kínálatból a tudományos célú beruházásokkal történő ismerkedés sem. Utóbbiak közé tartozik például a pécsi Tudástár és a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ látogatása. A nyílt napon a Közép-Dunántúli Régió egyik legérdekesebb látnivalójának az etyeki Korda Filmpark Látogatóközpont ígérkezik, ami azonban a többi programtól eltérően, június 16-án, vasárnap tárja ki kapuit a nagyközönség előtt.

A nagy érdeklődés és a helyszínek korlátozott befogadóképessége miatt bizonyos programokra a belépés regisztrációhoz kötött. A regisztráció és a nyílt nap részletes programja itt érhető el. A programok általában 10 és 16 óra között látogathatóak, az ettől eltérő időpontok a programok oldalain jelzett információknál találhatók. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.