Végre Olaszországban is cincognak az egerek

Több éves vajúdás után a közelmúltban létrejött az első kizárólag MICE-turizmussal foglalkozó itáliai állami szervezet, a Convention Bureau Italia.

Sok éves várakozást követően mára Olaszország is rendelkezik olyan intézménnyel, mely kizárólag az üzleti turizmus előmozdításával foglalkozik - adta hírül az ENIT Olasz Idegenforgalmi Hivatal magyarországi irodája.

A Convention Bureau Italia (CBI) azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa és lehetővé tegye a kimeríthetetlenül változatos olasz MICE (meeting, incentive, congress, events) kínálat promóciós-kereskedelmi tevékenységét külföldön, és hangsúlyozza Olaszország, mint konferenciaturisztikai desztináció erősségeit.

Az ENIT római központjában helyet kapott CBI iroda tovább erősíti a szinergiát a két intézmény között, melyet ugyanaz a közös cél köt össze: népszerűsíteni a változatos olasz üzleti turisztikai kínálatot, mint a desztinációk és rendezvényhelyszínek széles, jól koordinált rendszerét, mely egyedivé teszi az üzleti utazás élményét.

Ebből kifolyólag minden külföldi ENIT irodában egy-egy, az adott ország piacát korábbi tevékenysége alapján már jól ismerő MICE referenshez lehet fordulni olaszországi rendezvényszervezéssel kapcsolatban.

E megoldásnak köszönhetően biztosított az egyes országokban való folyamatos jelenlét és a piaci szereplőkkel való személyes kapcsolatok kialakítása, mely által a Convention Bureau Italia az olaszországi üzleti turizmus elsődleges kiindulási pontjává válik.

Convention Bureau Italia szeminárium

A Convention Bureau Italia követi a működési tervében meghatározott számos tevékenységét. Ennek jegyében került sor 2012. március 1-2. között az ENIT római székhelyén az első továbbképzésre.

A kétnapos konferencián megvitatásra kerültek az éves promóciós- kereskedelmi terv részletei és a végrehajtandó feladatok. A „CBI szeminárium 2012: desztináció Olaszország” elnevezésű szemináriumon 29, az ENIT nemzetközi irodáit képviselő MICE referens vett részt, akik már el is kezdték Convention Bureau Italia képviseleti működésüket az egyes országokban.

A CBI elnöke, Mario Resca elégedettségét fejezte ki a szemináriummal kapcsolatban s hangsúlyozta az ENIT tevékenységével összefüggő közös célokat. Véleménye szerint a siker záloga a nemzetközi piacokon való aktív jelenlét és a konferenciaturizmusban megjelenő „Olaszország márka” népszerűsítése, mely során nagy segítséget jelent az ENIT referensek szakértelme, a nemzetközi piacok és a versenytársak ismerete.

Paolo Rubini, az ENIT ügyvezető igazgatója és a CBI igazgatótanácsi tagja hozzátette: a szeminárium célja a referensek tájékoztatása volt a Convention Bureau külföldi tevékenységéről. Mindazokon a piacokon, melyeken az ENIT jelen van, a CBI a konferenciaturizmus szempontjából elsődleges kiindulási pontjának számít.

A szektor szereplői és a piac részéről különösen nagy érdeklődés tapasztalható Olaszország iránt, főként, hogy a korábban tapasztalt korlátozások, közvetítésből adódó nehézségek a Convention Bureau jóvoltából megszűnnek. Rubini hangsúlyozta, a CBI fő feladata a nemzetközi piacokon való egyértelmű jelenlét, mely igazodik a kereslethez, a külföldi buyerek igényeihez, akik nemzetközi szinten vizsgálják a piacot és a versenytársakat. A CBI és az ENIT közti együttműködésnek köszönhetően a promóciós tevékenység még hatékonyabban végezhető, kihasználva a meglévő erőforrásokat, elkerülve így a költségek megduplázódását.

Az eseményen jelen voltak a különböző olaszországi convention bureauk képviselői, akik az egyes helyi irodák (Szicília, Torino, Firenze) promóciós stratégiáit, operatív feladatait mutatták be a MICE referenseknek. A rimini és a milanói képviselők pedig az olasz konferenciaturizmust jellemző új trendekről beszéltek, mint pl. a dizájn, innováció és a fenntartható fejlődés összekapcsolása az új infrastruktúrák esetében, a nemzetközi elvárásokhoz igazodva.

A szeminárium második napján a konferenciaturizmus keresleti oldalának alaposabb vizsgálatára került sor, valamint szó volt arról, hogyan szólítsuk meg a különböző szegmenseket.

Patrick Hoffnung, a CBI ügyvezető igazgatója e szavakkal zárta a kétnapos szemináriumot: „Egy különleges alkalom volt, mely lehetővé tette a Convention Bureau olasz és külföldi munkatársai közti információ- és tapasztalatcserét a promóciós- kereskedelmi stratégiáról, az olasz MICE és a keresleti oldal jellemzőiről, valamint a több fronton való jelenlét részleteiről a nemzetközi hálózat segítségével.”

Az ENIT-en belül kinevezett MICE referensek - a már ismert ENIT- es elérhetőségeken- minden érdeklődő rendelkezésére állnak, akik Olaszországot választják célpontként üzleti utak, konferenciák lebonyolításához.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.