Csoki és térkép a Turizmus Világnapra

Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja. A témához kapcsolódva nagyszabású vendégbarát akciót hirdet hagyományteremtő szándékkal a Magyar Turizmus Zrt.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete az idei Turizmus Világnap központi témájaként a turizmusnak a kultúrák összekapcsolásában játszott szerepét emeli ki: „Tourism – Linking Cultures” címmel.(1)

A Magyar Turizmus Zrt. a Turisztikai Világszervezet által meghirdetett témához kapcsolódva, hagyományteremtő szándékkal, nagyszabású vendégbarát akciót hirdet a Turizmus Világnapjára, szeptember 27-ére, amelynek célja a turisztikai szakma és a hazai lakosság figyelmének felhívása a vendégszeretet, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére.

Az akcióval tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, hiszen közel 400 ezer embernek biztosít munkát közvetlenül és 1322 ezer milliárd forinttal járul hozzá a GDP-hez!(2)

A turizmusból származó bevételek társadalmi összefogással tovább növelhetők, ami a magyar gazdaság fejlődését szolgáló közérdek. Jelen felhívás célja a turisztikai szakma figyelmének felhívása az akcióhoz való csatlakozás lehetőségére.

Nem minden a pénz! Egy kedves mosoly, néhány kedves szó, az előzékeny és segítőkész magatartás nem pénz kérdése.

A Magyar Turizmus Zrt. széles körű szakmai összefogást hirdet annak érdekében, hogy legyen a Turizmus Világnapja (szeptember 27-e) minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket.

Lepjük meg őket egy-egy apró figyelmességgel, kedves köszöntő felirattal, vagy bármi egyéb akcióval, ami arról szól, hogy ő a mi vendégünk, mi szívesen látjuk és mindent megteszünk azért, hogy jól érezze magát nálunk.

A Magyar Turizmus Zrt. kedvességet, csokoládét és térképet oszt a Turisztikai Világnapon A Magyar Turizmus Zrt. közönségakciót szervez szeptember 27-ére, amelynek keretében Budapest egyik kiemelt turisztikai központjában a nemzeti turisztikai marketingszervezet vezérigazgatója a cég munkatársaival együtt, a sajtó jelenlétében – a vendégszeretet szimbólumaként bevezetett szíves Magyarország logóval ellátott – kis „szeretet” csokoládékat és térképeket osztogat a turistáknak.

Egy apró ötlet is elég az akcióban való részvételhez! – Várjuk a turisztikai szolgáltatók jelentkezését! Az első Turisztikai Világnap akcióhoz a turisztikai szolgáltatók is csatlakozhatnak a saját maguk által kitalált aktivitással.

A turizmusvilagnap@itthon.hu címre, szeptember 15-ig várjuk a turisztikai szolgáltatók és programgazdák ötleteit arra vonatkozóan, hogy ki milyen, külön erre az akcióra kitalált kedvességgel, figyelmességgel, apró ajándékkal lepné meg vendégeit az idei Turisztikai Világnap alkalmából. A legeredetibb, legszellemesebb, legkreatívabb ötleteket a Magyar Turizmus Zrt. külön is megemlíti a Turisztikai Világnap alkalmából szeptemberben tartandó sajtótájékoztatóján.

Sajtótájékoztató a vendégbarát akció meghirdetésére

A Magyar Turizmus Zrt. – a legnagyobb szakmai szervezetek és a turisták fogadásában közvetlenül érintett legnagyobb cégek és stratégiai partnerei bevonásával – szeptember hónapban sajtótájékoztatót tart, amelynek segítségével a hazai lakosság figyelmét is a Turisztikai Világnapra, a hagyományteremtő céllal induló akcióra és ezen keresztül a vendégszeretet fontosságára kívánja irányítani.

(1) Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére minden évben szeptember 27-én ünneplik a Turizmus Világnapját, amelynek idei központi témája a turizmus szerepe a világ különböző kultúráinak összekapcsolásában.

(2) A turizmusra jellemző ágazatok követlen hatása a magyar gazdaságra– Forrás KSH


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.