„Mindig érdeklődve hallgatom, amikor az európai uniós jogharmonizáció kapcsán felhívják a figyelmünket, hogy mit kellene szigorításként meghoznunk a magyar törvényhozásban. De valahogy mindig elsiklik a szakapparátus figyelme az 1996-os Corki Nyilatkozat mellett. Ez az Európai Unió programja a fenntartható vidékfejlesztésre, amelyben meghatározták azt, hogy a lokális értékek megőrzésével és bemutatásával ellensúlyt kell teremteni a globalizációs folyamatoknak, megakadályozni az elvándorlást, és megteremteni a falusi közösségek, kistérségek, tájegységek fennmaradását szolgáló feltételeket. Sajnálatos módon Magyarország mind a mai napig nem deklarálta ezt a nyilatkozatot számos EU-s országgal, illetve tartománnyal ellentétben, amelyek kialakították a saját piacukra vonatkozó jogszabályokat. Ezek engedélyezik a helyben termett, vagy a régi hagyományok szerint előállított, kistermelői termékek forgalmazását, ezzel garantálva a helyi közösségek megélhetését, és mérsékelik kiszolgáltatottságukat a nagyüzemi élelmiszer-termelésnek” – magyarázza Kovács Ferenc ellenzéki képviselő, aki ötször nyújtott be törvénytervezetet, a Corki Egyezmény alapján. Kovács képviselő beadványában az osztrák és a német gazdák áruértékesítését szabályozó rendelkezéseket vette alapul. A „sógorok” számára például engedélyezik, hogy 15 kilométeres körzetben szabadon értékesíthessék saját előállítású, és a minőségbiztosítás általános szabályai alól felmentett termékeiket. Az ottani szabályozás lehetőséget nyújt a közös termékbemutatásra és értékesítésre is, így bevett gyakorlat, hogy az őstermelők költséghatékony és időtakarékos módon közös boltot működtetnek, amelyben ők maguk, felváltva szolgálnak ki. Így még a nagyvárosok piacaira sem kell nap mint nap beutazniuk. Sőt, minden gazda a saját portáján is árulhatja az általa megtermelt, vagy előállított élelmiszert. Így az adott falura, tájegységre, régióra jellemző gasztronómiai különlegességek komoly vonzerőt is jelentenek a falusi turizmus iránt érdeklődők számára. Ezekben a jogszabályokban a hajdani házi eljárások és a kisipari módszerek megengedése azt jelenti, hogy az alkalmazóik eltérhetnek ugyan a minőségbiztosítási kötelezvényektől, de a tisztasági és biztonsági normák kötelezőek, és ezalól a hatóságok nem ismernek kibúvót. A tevékenységet pedig a helyi jegyzőnél kell bejelenteni. Az osztrák és a bajor rendelkezések a jövedéki termékek értékesítését is engedélyezik, vagyis például nemcsak sajtot és tökmagolajat, vagy sonkát adhatnak el az őstermelők, hanem a borospincéiket és pálinkásházaikat is megnyithatják a nagyközönség előtt. 

Gúzsba köt a HACCP?

Kovács Ferenc képviselő erőfeszítéseit végül siker koronázta: a törvénytervezet ötödszöri benyújtásából 2006-ban született egy négypárti konszenzuson nyugvó rendeletet, amelyet az agrár, az egészségügyi és a szociális tárca együttesen dolgozott ki. A honatya mégsem elégedett: „Ez csak egy egészen light-os változata az általam benyújtottaknak, amely engedélyezi néhány hagyományosan előállított élelmiszer forgalmazását, de nem enged semmiféle kibúvót a minőségbiztosítási rendszerek alól, ami komoly adminisztrációs és anyagi terhet ró az őstermelőkre, és hátrányos helyzetbe hozza őket az uniós versenyben” – értékeli a 14/2006-os jogszabályt, amely a jövedéki termékekről egyáltalán nem rendelkezik. Sőt, a képviselő úgy tudja, a rendelet még arra sem ad engedélyt, hogy az őstermelő a falujában eladja, vagy a helyi vendéglátóegységben, esetleg saját vendégházában feladja a vendégek asztalára az általa készített kecskesajtot, vagy az udvarán kapirgáló tyúkból főzött levest. Ez azonban szerencsére tévedés: tanulmányozva a rendeletet, úgy tűnik, az bőven kínál lehetőséget a gazdáknak. A jövedéki termékekről valóban nem rendelkezik, és ez a szakma szemében komoly hiányossága lehet, tekintve, hogy a borból és a pálinkából is vannak vendégcsalogató hungarikumaink, de számos más feltételt vizsgálva, a jogszabály hasonlít a német nyelvterületeken az őstermelők védelmére megalkotott és már említett Buschenschank (borkimérés)-törvényekre. A háztájiban tenyésztett állatok (sertés, szarvasmarha, juh, kecske, nyúlféle, házi tyúkféle, víziszárnyas és pulyka) húsát, és az azokból készült húskészítményeket, valamint egyéb állati eredetű élelmiszert (tejet, tejterméket, tojást) el lehet adni a végfogyasztónak, helyi kereskedelmi vagy vendéglátó egységnek, valamint a régió összes piacán is értékesíthetők. A mézet és élő halat, valamint a nem állati eredetű alaptermékeket, és egyéb feldolgozott termékeket, pedig hazánk egész területén lehet árusítani. Az utóbbiak közé tartozik például a zöldség és a gyümölcs, a vadon termő növények, termések, a termesztett gomba, a lekvár és a befőtt, a savanyúság, és a növényi olajok. Ráadásul mindezekből tisztes mennyiséget értékesíthet egy-egy őstermelő. A legtöbben talán ki sem tudják meríteni a megengedett limitet: például naponta 200 liter tejet és 40 kg tejterméket, hetente 50 kg húskészítményt, 200 tyúkot, 360 tojást, 50 nyulat, 100 kg termesztett gombát, havonta legfeljebb 4 sertést, évente 5 000 kg mézet és 6000 kg halat.

Versenyhátrányban az Őrség

A civilben falusi vendéglátással is foglalkozó honatya a rendelet egyik legnagyobb hibájának azt látja, hogy a minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásának előírásával, nem biztosítja a standardtól való legkisebb mértékű eltérést, sem a nyersanyag-felhasználásban, sem pedig az egyedi termékek felhasználásában például az éttermek konyháin. „Ha mi valóban hungarikumokat szeretnénk előállítani, mert rengeteg gasztronómiai értékkel rendelkezünk, úgy hiszem, akkor járunk el helyesen, ha törvényi háttérben ugyanazt a lehetőséget biztosítjuk, mint ami az unió más országaiban létezik. Nagyon szomorú, hogy nálunk sokkal szigorúbb, sokkal durvábban szankcionáló rendszer működik, ráadásul az itt élő emberek hátrányára. Szentgotthárdnál három uniós ország három nemzeti parkja találkozik: a Magyarországon fekvő Őrségi, az osztrák Rába és a szlovén Pericniki Nemzeti Parkok. A határ túloldalán élő emberekre vonatkozik a corki deklaráció, illetve az azok alapján megalkotott jogszabályok, az itteniekre viszont nem, így sajnálatos módon versenyhátrányba kerül az Őrség, az a tájegység, amely 2007- ben 9 európai turistacélponttal együtt kiérdemelte a Kiváló Európai Desztináció címet. Pedig mindhárom vidéken ütnek tökmagolajat, csak éppen hazánkban a minőségbiztosítási rendszerek szigorúbb betartatása miatt kétszer olyan drága litere, mint Szlovéniában, vagy az osztrákoknál. És gyakran előfordul az is, hogy az Őrségben nyaraló külföldiek átjárnak az osztrák és szlovén falvakba ebédelni, vacsorázni, mert ott sokkal szélesebb a választék a tájjellegű élelmiszerekből és éttermi fogásokból. Hazánkban a kis boltok 90 százaléka bezárt a falvakban, sőt a kisebb városokban is. Az osztrák és a bajor gyakorlat átvételével újra lehetőséget kapnának a vidéki emberek arra, hogy falun is legyen munkahelyük, részt vehetnének a tájfenntartó mezőgazdaságban, és tisztes jövedelemhez jutnának” – véli a honatya.

Vendégasztal-rendelet

A turizmus döntéshozóinak, úgy tűnik, ugyanez a célja. A nemrég elkészült és jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló országos ökoturisztikai stratégia az ökoturizmus fejlesztését szolgáló teendők között konkrétan említi a saját előállítású termékek értékesítési feltételeinek biztosítását, a tradicionális gasztronómiai szokások felelevenítését és különlegességek felkutatását és azok a kínálatba történő beépítését. A célkitűzések között szerepel az is, hogy a vendéglátóhelyek a helyi specialitásokat hangsúlyozzák az étlapon, bemutatva azok készítési módját, és megállapodást kössenek a helyi termelőkkel az általuk előállított termények (zöldség és gyümölcsfélék, tojás), illetve félkész/ késztermékek (pl. lekvár) felvásárlásáról, és előnyben részesítsék azokat. És a kulcsfontosságú mondat a stratégiában: hogy mindehhez biztosítani kell a szükséges jogszabályi hátteret. Tavaly egyébként ez is megtörtént. 2007. január 1-jén lépett életbe a vendégasztal rendelet (136/2007.), amely a kis falusi háztartásokat is ösztönözi a tevékenység végzésére. Lehetőséget nyújt arra, hogy magánszemélyek saját családi házukban legfeljebb 15 látogató számára idényjelleggel, vagy alkalomszerűen felszolgálják saját készítésű, helyi gasztronómiai hagyományokon alapuló étkeiket, és nem előírás számukra, hogy a vendégeknek a szálláshely szolgáltatást is igénybe kell venniük. Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke szerint a tárcák 2006-os közös rendelete és a 2007-es vendégasztalrendelet már jelentős mozgásteret biztosít a falusi vendéglátók számára, és szinte 100 százalékban lefedi a tevékenység kereteit mind a vállalkozók mind a magányszemélyek esetében. A vendégasztal rendelet bizonyos pontokon azonban módosításra szorul, és remény van arra, hogy a 2009-es adótörvény-csomagban meg is szavazzák a tervezett változtatásokat, például azt, hogy az adókedvezmény szempontjából összevonhatók legyenek a falusi és agroturisztikai tevékenységből származó bevételek, és így a személyi jövedelem adómentes értékhatára 400 ezer forintról 1,2 millió forintra emelkedjen.

Hatodik nekifutás

Ami a vasszigorral betartatott HACCP-t illeti, Czizmadia úgy véli, hogy a 2006-os rendeletben megkövetelt egészségügyi előírásokkal egyet is lehet érteni, hiszen garantálják a megfelelő higiéniát. Tusor András, a turisztikai szakállamtitkárság szakértője lapunknak elmondta, hogy nem hazánk az egyetlen ország, amelynek szolgáltatói arról panaszkodnak, hogy a kötelező minőségbiztosítási rendszerek korlátozzák a vendéglátásban és a turizmusban rejlő lehetőségeket, így egyre markánsabban fogalmazódik meg a szándék, hogy enyhíteni kell a minőségbiztosítási elvárásokat, és egységessé kell tenni azokat az uniós határokon belül, hogy ne alakuljanak ki anomáliák a piaci versenyben. A szakember szerint a rendelet megszületése azonban még várat magára, és a turisztikai szakállamtitkár, Kovács Miklós is csak azt tudta megígérni az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának ülésén, hogy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az Őrség ne maradjon régiós versenyhátrányban, és a HACCP problémáját is megvizsgálják. Azt azonban nem tudja garantálni, hogy biztosan és belátható határidőn belül sikeresek lesznek a kezdeményezéseik – fogalmazott. Az őstermelői áruk értékesítésének szabályozásában a szakállamtitkárságnak azonban vajmi kevés beleszólása van. Ez az a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium asztala, ahol megkerestük Deák Ferenc, élelmiszerbiztonsági osztályvezetőt, aki szerint nem teljesíthetetlenek a jogszabályban foglalt kötelezettségek, és nem is hiszi, hogy sokkal több költsége volna a magyar gazdáknak mint az osztrákok, tekintve, hogy az unió ott is kötelezővé teszi a HACCP-t. Hozzátette azonban, hogy régóta vita tárgyát képezi, hogy a közfogyasztásra szánt élelmiszerek esetében kell-e alkalmazni a HACCP-t, vagy elegendőek az általános higiéniai előírások. Amíg azonban az unió ragaszkodik az előbbihez, mi is elő kell, hogy írjuk – szögezi le.

És hogy mindezekről hogyan vélekednek maguk a gazdák? Úgy tűnik, még a falusi vendéglátással professzionálisan foglalkozó és elismert szolgáltatók sincsenek tisztában azzal, mit enged és mit tilt számukra a jogi szabályozás, abban azonban biztosak, hogy ha minden előírást betartanának, „többe kerülne számukra a leves, mint a hús”. Így – ahogy egy nevének elhallgatását kérő vállalkozó bevallotta –, feketén vágják a vendégek asztalára kerülő tyúkot, birkát, disznót. Eddig az ellenőrzés még elkerülte őket.

Kovács Ferenc képviselő mindenesetre nem ül tétlenül. Immár hatodik alkalommal is benyújtotta törvénytervezetét a parlamenthez, és abban reménykedik, hogy ezúttal az ő szájíze szerint való rendelet születhet, amely a falusi vendéglátásból nem rekeszti ki a borosgazdákat, és a pálinkafőzőket sem.

Mitől drága a magyar házipálinka?

A keleti országrészben a hazai ár feléért kínálják a Romániából származó hasonló minőségű házi főzésű pálinkát. Ennek az az oka, hogy ott a saját használatra főzött kisüsti pálinka mentességet élvez a jövedéki adó alól, gazdaságonként legfeljebb évi 250 liter tiszta szesztartalmú italig, ami tulajdonképpen 500 liter 50 fokos adómentes pálinkát jelent. Nálunk halálos bűn a házi pálinkafőzés, literenként pedig 700 forint jövedéki adót kell a falusi főzdében főzött pálinka után fizetni, amelyhez pedig a cefrét is a gazda gyűjtötte, ő adja a fát is az üst fűtéséhez, és a fuvarköltség is őt illeti. Ausztriában és Szlovéniában viszont bizonyos feltételekkel engedélyezett a házi pálinkafőzés és -értékesítés. Az osztrákoknál vándor pálinkafőzők járják a vidéket. A szlovén gazdának csak be kell jelentenie a fináncok számára, ha a gazdaboltban pálinkafőzőt vásárolt és az adott cefre mennyiségét, a hatóság előírja a párlás pontos menetét, és alkalomszerűen ellenőrzi az őstermelőket.