Veszélyben a gyulai kolbász

A fizetésképtelenség fenyegeti a magyar élelmiszeripar egykori zászlóshajóját, a Gyulai Húskombinátot.

Forgóeszköz-hitel nélkül könnyen csődbe mehet a Gyulai Húskombinát, legalábbis számolnak a legrosszabb forgatókönyvvel - tájékoztatta a Népszabadságot Ruck János, a Békés megyei húsfeldolgozó vezérigazgatója. Így megszűnhet csaknem másfélszáz éves gyulai húsipar, s ezzel együtt eltűnhet a piacról az eredetvédett gyulai kolbász, valamint a piacvezető gyulai májas.

Az alföldi városban súlyos szociális feszültségeket teremthet, ha bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv. A cég majdnem ötszáz alkalmazottjával a békési fürdőváros legnagyobb foglalkoztatója, valamint több száz termelő és beszállító megélhetését biztosítja a cég. A tavaly 8,5 milliárdos forgalom mellett több mint félmilliárdos veszteséget felhalmozó, és az idei évet is rosszul kezdő cég - 11-12 ezer tonnás termelésével - magyar kolbászgyártás közel 10 százalékát tudja a magáénak, míg a májas termékeknél 30 százalékos a hazai piaci részesedése.

A cég 1,8 milliárd forinttal tartozik a bankoknak, amelyek így a húskombinát minden ingatlanát jelzáloggal terhelték. Ez a cég vagyonához és az árbevételéhez képest még kezelhető nagyságrend, azonban napi likviditási gondokkal küzdenek az üzemben. Ráadásul, a gyenge forint miatt a külföldről beszerzett alapanyagok - fűszerek, belek és csomagolóanyagok - árai az égbe szöktek. Szabad források hiányában és a rossz forintárfolyam miatt a Gyulai Húskombinát csak korlátozottan tudja előre finanszírozni a termelést. Ezért, az élő kereskedelmi szerződéseinek sem tud minden esetben eleget tenni, amiért kötbért kell fizetnie - tovább növelve a veszteségeit. Pedig a válság ellenére jelentős kereslet mutatkozik a gyár termékei iránt.

Rontja a helyzetet, hogy az elmaradt fejlesztések miatt az üzem technológiái elavultak, így drágábban termelnek. Az elodázott energiatakarékossági beruházások most, a magas energiaárak miatt ütnek vissza. A rendszerváltás előtt több mint kétezer főt foglalkoztató, és nem kis részben a szovjet piacra termelő cég legjobb korszaka a nyolcvanas évek közepén volt, amikor évente egymillió sertést vágtak le az akkor korszerű üzemben. A kilencvenes évek privatizációs vesszőfutása idején azonban már fenyegette a megszűnés réme a vállalatot. A kilencvenes évek második felében cég átmenetileg a finanszírozó K&H Bank, majd nem sokkal később a nádudvari HAGE Zrt. birtokába került, amely ma is többségi tulajdonos. A megváltozott időket jelzi: 2005 nyara óta a sertésvágás is megszűnt a Gyulai Húskombinátban. Azóta bel- és külföldről félkész alapanyagként szerzik be a disznóhúst.

A 2005 szeptemberében a cég élére került Ruck János hároméves reorganizációs programot hirdetett meg. A tulajdonos és a finanszírozó bank segítségével ennek azonban csak az első üteme valósult meg: az akkori csődközeli helyzetet kezelni tudták, de az versenyképességüket - pénz hiányában - nem tudták növelni. Az elmúlt három-négy évben mintegy hatszázzal csökkent az itt dolgozók száma. Sikerült csaknem másfél- milliárd forint hitelt visszafizetni, szűkítették a termékpalettát, és egy konzervüzemet is kialakítottak cégen belül. A vezérigazgató szerint mielőbbi forgóeszköz-hitelre lenne szükségük, például a formálódó élelmiszeripari garanciaprogram keretében, amelynek lényege, hogy az MFB a kereskedelmi bankoktól felvehető minimum 200 millió és maximum kétmilliárd forintos hitelre 80 százalékos készfizető kezességet vállal. (nol.hu)


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.