A világ legszebb történelmi kávéházainak koronaékszere a pesti New York Kávéház

Az Európa Tanács keretében működő Historic Cafés Route – a Történelmi Kávéházak Útvonala - nevet viselő szövetség új elnöke, Arnold G. Klingels a hétvégén Budapestre látogatott, hogy köszöntse a világ legszebb kávéházának tartott New Yorkot, és annak igazgatójával, Szabó Csabával együtt emléktáblát helyezzen el a falán.

Mint az emléktábla-avatáskor Arnold G, Klingels hangsúlyozta,

a Historic Cafés Route lehetőséget kínál a turistáknak, hogy érdekes, tematikus európai utazásokat tervezzenek, visszalépve az időben.

Élvezzék az aranykor kávézóinak hangulatát, miközben megismerkednek azzal a fontos szereppel, amelyet a múltban játszottak és játszanak ma is, Európa kultúrtörténetének alakításában. E rangos szervezet egyik gyöngyszeme a budapesti New York Kávéház. Majd hozzátette:

a New York Café számos korszakot, politikai rendszert és történelmi fordulópontot élt meg. Mégis mindig újjászületett, ma pedig egyenesen csillog.

A világ legszebb kávéháza 2022-ben lett tagja a majd 90 tagot számláló szervezetnek, amelyek között szerepel többek között a Ruszwurm és a Centrál is.

New York Kávéhoz / Forrás: Eventrend
New York Kávéhoz / Forrás: Eventrend

A kulturális útvonalak alulról szerveződő hálózatok, amelyek az Európa Tanács (ET) munkájának és értékeinek alapját képező elveket – az emberi jogokat, a kulturális demokráciát, a sokszínűséget, a kölcsönös megértést – támogatják.

Az ET által 1987-ben elindított tematikus útvonalak szövetsége, annak tagjai és létesítményeik, valamint az általuk nyújtott élmény azt is bemutatja, hogy Európa különböző országainak kultúrái hogyan járulnak hozzá közös, élő örökségünkhöz

– emelte ki az ünnepség alkalmával Arnold G. Klingels.   

Forrás: Eventrend
Forrás: Eventrend

A sajtótájékoztatón részt vett Stefano Dominioni, a European Institute Cultural Routes szervezet igazgatója, aki  elmondta, nemcsak kávéházak vagy műemlékek részei ezeknek a speciális útvonalaknak, hanem létezik a történelmi kertek meglátogatásához sok segítséget nyújtó szövetség is.

Ezután került sor az emléktábla felhelyezésére, majd Szabó Csaba, a kávéház igazgatója emelte ki – a turistáktól szombat délután is zsúfolt kávéházban – e cím elnyerésének fontosságát. Az eseményen jelen volt Horváth Zita is, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nemzetközi kapcsolatok szakértője.

A kávéházi kultúra alapvetően európai jelenség, amely szorosan kapcsolódik a kontinens történelméhez, fejlődéséhez és kultúrájához. A Historic Cafes történetének és kultúrájának feltárásával Európa történelmét és kultúráját tárjuk fel – ahogy a szervezet honlapja fogalmaz. - Ez a kultúra sokféle helyi és más jellegű sajátosságot mutat be, amelyek az egyes helyek kulturális viszonyaiból adódnak. Így a történelmi kávézókon keresztül olyan fontos kérdéseket erősítenek, mint a kulturális sokszínűség és annak tisztelete.

A New York mára turisztikai látványosság lett, semmint irodalmi műhely, bár az új menedzsment próbálja ezt a hagyományt is feléleszteni.

A New York Kávéház történelme során összeforrt az irodalommal. A magyar főváros legimpozánsabb kávépalotája nemcsak belső tereinek míves kialakításával tűnik ki, hanem vendégkörének egyedülálló, sokszínű világa miatt is. A magyar kultúra meghatározó képviselői tartoztak egykori törzsközönségéhez, a Nyugat folyóirat íróitól a zenei élet kedvelt komponistáin át az Est lapok illusztrátoraiig.

A New York-palotát annak idején a New York Életbiztosító Társaság építtette. A társaság a XX. század végén a világ egyik legjelentősebb biztosítóintézete volt, amely Európa több fővárosában rendelkezett önálló székházzal. Ma a kávéházat az Eventrend cégcsoport üzemelteti.

 


21 év, 21 kilométer és egy nemes cél

21 év, 21 kilométer és egy nemes cél 

Jótékonysági félmaratonnal ünnepelt a Semsei Gastronomy.
Munch: ételpazarlási körkép

Munch: ételpazarlási körkép 

A Munch újabb mérföldkőhöz érkezett: már hárommillió meglepetés csomagot mentettek meg a pazarlástól.
Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét

Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét 

A kürtőskalács receptje német nyelvterületről került az erdélyi fejedelemségek udvarába, de egyes országokban más és más formában maradt fenn ez kelt tésztából készült fára tekert sütemény.
Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.
Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha

Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha 

Az vagy, amit megeszel - tartja a kínai mondás. Többek közt ennek igazságtartalmáról is szó esett azon a kiadványbemutatón, ahová szerkesztőségünk is meghívást kapott.
Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.