A Balatonnál a minőségi gasztronómiára helyeznék a hangsúlyt

Első alkalommal tartanak a Balatont körülölelő strandszezonnyitót tíz település részvételével, strandpiknikkel, gasztronómiai bemutatókkal pénteken – tájékoztatta az MTI-t a Balatoni Kör elnöke.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kardos Gábor elmondta, hogy a szervezők közös "Balaton-ünnepnek" szánják a Balaton napját, melyen a részt vevő strandokon vidám külsőségek között megkezdődik a strandszezon. Hozzátette: a megnyitót Alsóörs, Ábrahámhegy, Badacsony, Balatonboglár, Balatongyörök, Balatonmária, Balatonudvari, illetve Fövenyes, Szárszó és Tihany strandjain tartják.

A központi rendezvény a badacsonyi strandon lesz, ahol a vízimentők "beavatásával" indul a szezon, akiket Miss Balaton és udvarhölgyei csobbantanak majd a vízbe, szimbolikusan megnyitva a balatoni nyarat – fejtette ki Kardos Gábor. A nyár új gasztronómiai kínálata jegyében strandpiknik is várja az érdeklődőket, akik a régióra jellemző ételeket és balatoni borokból készült fagylaltot kóstolhatnak a programban résztvevő strandokon – közölte a szervező.

A Balatoni Kör arra buzdítja a vendéglátósokat, hogy minél többen vegyenek részt a Beach Food programban jó minőségű helyi alapanyagokból frissen készített balatoni stílusú ételek receptjeit megosztva most indított blogjukon – fejtette ki a Balatoni Kör elnöke.

A szervező jelezte, hogy a jövőben országszerte tematikus programokat terveznek a Balaton napjára, azzal a céllal, hogy jobban megismertessék a tó természeti értékeit, hagyományait, iskolai vetélkedők, balatoni kóstolók, zenés, verses balatoni estek formájában. Kardos Gábor beszélt arról is, hogy a tóparti települések iskolásai és a távolabbról érkező vendégcsapatok közti vízisport versenyeket is terveznek a jövőben, erősítve az itt élők és a Balaton kedvelőinek összetartozását.A részletes programról a Balaton napja közösségi oldalán lehet tájékozódni – fűzte hozzá.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.