Az esztergomi topétterem szintet lép

Barna Ádám séf irányításával egy minden eddiginél izgalmasabb, vibrálóbb, élményközpontú konyha jött létre az esztergomi 42 Restaurant & Bar-ban. A hírek szerint a Michelin is tesztelte őket nyáron.

Az étterem két évvel ezelőtti nyitása óta többször változtatott már gasztrokoncepcióján. Fine dining stílusban készülő ételeiket a tálalás és a szerviz szempontjából is emeltebb módon prezentálják, nyár közepe óta kizárólag vacsoraidőben. Barna Ádám szerint most érett össze igazán a gondolat és a tartalom, mit tud igazán nyújtani a hely a vendégeknek. A változásnak köszönhetően így végre arra fókuszálhat, amire szeretne. A cél, hogy a vacsora folyamán valóban minden tányéron várja a gasztronómiáért rajongókat egy kis varázslat és valami váratlan.

 

Jártában-keltében

Barna Ádám konyhája a hagyományokból merítkezik, miközben a nagyvilágról mesél. A világlátott séf az ételsor megalkotásakor nemcsak utazásaiból inspirálódik, de közvetlen környezetéből is. Olyan meglepetéseket rejt el az ételsorban, amelyeket csak a vacsora elfogyasztása során fed fel a vendégek előtt.

„Mindig is jellemző volt a konyhámra a kitekintés. Sokat, sokfele utazhattam, Magyarország mellett három országban éltem még, ahol rengeteg impulzus ért. Tapasztaltam az ázsiai, afrikai vagy grúz piacok hangulatát, nem ismeretlen számomra az európai csúcséttermek világa vagy a dubai nagyvilági életérzés. Ezzel párhuzamosan ott van az életemben a klasszikus vidéki élet, a kora reggeli kertészkedés a 42 Duna parti kertjében. Ez is ugyanúgy hat rám. Ennek a két dolognak a kettőssége most még hangsúlyosabban, szabadabban jelenik meg a kínálatban 

 

Izgalmas őszi kínálat, a design-nal összhangban

Elmondása szerint egy minden eddiginél izgalmasabb, vibrálóbb, élményközpontú konyha jött létre. „Amikor megnyitottunk két éve, még bisztróban gondolkodtunk. Majd bezárt az étterem és egy sokkal emeltebb, nagyvilágibb térélmény jött létre az átalakítás után. Márványasztal, réz és arany elemek csillogása a pultban, nehezebb, puhább kárpitok használata határozza meg a hangulatot. Drámaibb az összhang. Ehhez alkottam meg a gasztronómiai kínálatot” – mondja a kihívásról a séf. „A látszat és a valóság kettőssége vezérelt végig. Nem akarok minden titkot elárulni. De mi van, ha az asztalon lévő váza nem pusztán dekoráció? Ha a benne lévő növényre szükség van egy bizonyos ponton. Ha a vázában nem víz van, hanem egy mártás? A kövek, amelyek nem is kövek? Szeretem a vendégek arcán látni a csodálkozást miközben haladunk előre az este folyamán.”

  

Tekintélyes múltú champagne-házzal született együttműködés

Az esztergomi étterem 2022-ben az egyik legnagyobb múltú birtok, a Charles Heidsick Champagne ház magyarországi hivatalos nagykövete lett. Ennek köszönhetően olyan tételek is elérhetők náluk, amelyeket nem hoznak be másként a magyar piacra, és ha mégis, csak nagyon limitált mennyiségben. Idén 200 éves a ház alapítója, Amerikában illetve Franciaországban ezt komoly ünnepség kíséri. Magyarország sajnos a területe miatt nem annyira nagy piac a champagne házaknak, így kevesebb mennyiséget tud kapni, mint a többi ország. A ház magyarországi nagyköveteként a 42 kivételezett helyzetben van.

 

Koppenhága, Modena, Esztergom

"A világ más országaiban a legjobb éttermek nem csak az adott ország fővárosába koncentrálódnak”, mondja Varga Sándor, a 42 tulajdonosa, aki a séfhez hasonlóan szintén folyamatosan utazik „Igyekszem nagyon sok Michelin csillagos étteremben megfordulni a világon. Azt tapasztalom, az, hogy milyen egy jó étterem vidéken és a városban, nem válik el annyira egymástól. Egy igazi világutazó nem címkézi az éttermeket ennek megfelelően. Mi a 42-vel nem a vidékiségre, mint egyfajta azonnali identifikáló tényezőre helyezzük a hangsúlyt. A mi vidékiségünk legfeljebb az irányítószámunkban jelenik meg.

Nem az számít, hogy az éttermünk vidéken van, és ettől valamilyen. A minőségi élmény nyújtása a lényeg. Ez a világban a legjobb éttermek jellemzője, legyenek bárhol, akár nagyvárosban, akár egy kis faluban, akár Koppenhágában, akár Modenaban vagy a mi esetünkben Esztergomban”, mondja a ház tulajdonosa.

 

Forrás: Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.