Az étterem, ahol mindenhez szűrt vizet használnak

Különleges vízélmény a spanyol ízek budapesti fellegvárában.

Egy étterem életében nagy jelentősége van a víznek, hiszen szinte minden munkafázis elengedhetetlen része. Ezzel főznek, a gőzsütőben használják, mosogatnak, kávét készítenek és nem utolsó sorban, ez kerül az asztalokra, akár saját palackokban. Az éttermi vízszűrés a 21. században már minden vendéglátóhelytől elvárható lenne, hiszen a fenntarthatóságot szolgálja. A BWT és az el Asador de Pata Negra együttműködésében Budapesten elsőként, egy példaértékű, egyedülálló, komplex vízkezelő megoldás rendszer valósult meg.

Szűrt víz az étterem konyhájának minden szegletében

Az étteremben helyben szűrt, saját „palackozású” vizet kínálnak az étel mellé, és a konyhán is ezzel a szűrt vízzel dolgozunk majd. Két céljuk van ezzel: meghosszabbítani a gépek élettartamát, csillogó terítéket nyújtani, hiszen elkerülhető a felesleges vízkövesedés, valamint az ételek ízét sem viszi el a víz esetleges klóros mellékíze. "A BWT-technológiákkal értük el azt, hogy az étteremben ez a komplex vízkezelés megvalósuljon” - meséli Mókusz Szilveszter, az el Asador de Pata Negra egyik tulajdonosa.



Az étterem Budapesten első ízben valósította meg ezt a koncepciót immáron 5 éve, amellyel a tulajdonosok egy spanyol étteremben találkoztak először a 2010-es évek közepén. „Ezzel a megoldással jelentősen csökkentettük ökológiai lábnyomunkat, nincs szállítás és rengeteg hulladéktól kíméljük meg a Földet, ami számunkra nagyon fontos tényező. A vendégeink pedig kifejezetten kedvelik a vizünket” – meséli Mókus Szilveszter tulajdonos. -„Büszkék vagyunk rá, hogy mára már az összes vízkezelő megoldásunk hasonló rendszerben működik, így még a jéggéphez is tisztított vizet használunk, amely aktívszenes vízszűrőjével eltávolítja a rossz ízeket és szagokat, így áttetszőbb jeget kapunk.

Az étteremről és a különleges vízkoncepcióról készült kisfilm itt nézhető meg:

{youtube|id=hQXJwKnDWqs}

 


Terítéken a vendéglátóipar gazdasági fenntarthatósága

Terítéken a vendéglátóipar gazdasági fenntarthatósága 

Az esemény fénypontja idén is a három kategóriában - személy, vendéglátóhely és szervezet - adományozott Fenntartható Gasztronómia Díjak átadása lesz.
Jön a Gourmet Fesztivál

Jön a Gourmet Fesztivál 

Több mint ötven hazai étterem és cukrászda kétszáz fogását kóstolhatjuk végig.
TGI Fridays-ból Ribster lesz

TGI Fridays-ból Ribster lesz 

Az étterem új neve legkeresettebb ételükről az amerikai típusú Baby Back Ribs-ről kapta nevét.
Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolója Badacsonyban

Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolója Badacsonyban 

Az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóján részt vesznek a szakma elismert képviselői is.
Gasztrotúra keretében került átadásra az „Év Vendéglőse 2023” díj

Gasztrotúra keretében került átadásra az „Év Vendéglőse 2023” díj 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete tartalmas és izgalmas gasztrotúra keretében adta át az Év Vendéglőse díjat Erhardt Zoltánnak, Sopronban.
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme

Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme 

Az Alelí egy mediterrán vidékeken őshonos dísznövény - ezt a nevet adta a spanyol éttermének három Michelin-csillagot szerzett sztárséf, Dani García, aki Budapesten nyitotta meg brandjének legújabb egységét.
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején

Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején 

Komplex élmények és különleges koktélok is várnak a Hilton Budapest tetején található White Raven skybarban.
Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon

Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon 

Átadták a skybart a WING fejlesztésű ibis&TRIBE Budapest Stadium Hotelben, teljes szolgáltatáspalettájával várja látogatóit a Libertyben lévő szálloda-duo.
Vendéglátósok éves közgyűlése a Gundelben

Vendéglátósok éves közgyűlése a Gundelben 

Május 15-én a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) vezetősége és tagsága a Gundel étteremben tartotta éves közgyűlését.
Dél-amerikai "füst" a budai vár lábánál - megnyílt az UMO

Dél-amerikai "füst" a budai vár lábánál - megnyílt az UMO 

A hely koncepciója a négy alapelem, a tűz, a víz, a föld, és a levegő köré rendeződött, ahol a vendég minden érzékszervére egyszerre hatnak a multikulturális gasztronómiai élmények.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.