Bejött a szeptemberi hőség a vendéglátósoknak

Habár tavalyhoz képest hűvösebb volt a nyár, mégis a vártnál eredményesebb év volt, a fogyasztói kosárérték is növekedett – ez lett a konklúziója az újrahasználható megoldásairól ismert RevoUnion sajtótájékoztatójának, ahol Budapest és a környéke nagyobb szórakozó- és kikapcsolódási helyei értékelték a 2025-ös nyári szezont. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint Albert Péter, a Budapest Park vezérigazgatója elmondta, bár a szezon náluk még nem ért véget – október 4-ig tart –, az eddigi eredmények biztatóak: a 20 teltházas programnap mellett sikerült erősödni a rendezvényeket követő afterpartykban is. 

„Ezekkel együtt a tavalyi év hasonló időszakához képest 5 százalékos növekedést értünk el idén, úgy tapasztaltuk, a kosárérték is növekedett” 

– tette hozzá.

Erdélyi Viktor, a Mogyoródi Aquarénában a büféket is üzemeltető Gleccser Drinks Kft. ügyvezetője szerint idén ritkábban tehették meg a magyarok, hogy kilátogassanak a csúszdaparkba, de ha kimozdultak, akkor már többet is költöttek. Tapasztalata alapján nyáron kevesebbet mentek külföldre vagy hosszabb nyaralásokra a családok, így egy-egy strandolás felért azzal.


Fotó: RevoUnion

Hasonlóról számolt be a Zsiráf Pest üzletvezetője is, aki szerint míg korábban augusztusban kihalt volt a város, addig idén csak 1-2 olyan éjszakára emlékszik, amikor kevesebben ültek az asztalaiknál. Rinyu Béla elmondása alapján míg tavaly a közös EB-meccsnézések miatt volt eredményes az évük, addig idén a zárt körű, nagyobb események, külföldi fellépőkkel színesített programok miatt zártak jól. „Meg persze a nyárias szeptembernek, ami adott plusz egy hónapot” – tette hozzá.

Abban a kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek, hogy a mai vendéglátásban átlagos szolgalátatással nem lehet növekedni. „Akik itt vagyunk, mindig próbáltunk valamilyen extrát nyújtani” – magyarázta Erdélyi Viktor, hogy bár a teljes HORECA-szektor nem ér el kimagasló eredményeket, ők mégis. Az extra persze lehet a mai fiatal generáció számára fontos környezettudatosság is.

Többek között ez volt az egyik oka, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő büfékben bevezették az újrahasználható rendszert az italokra és az ételekre egyaránt.

 „Nagyon környezettudatos a mi célközönségünk, a fiatalok” – mondta a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezetője. Orbán Balázs szerint náluk a felhasználók a felsőoktatási rendszer miatt 3-4 évente cserélődnek, amihez alkalmazkodniuk kell, illetve folyamatosan edukálni. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az újrahasználható rendszerekkel kapcsolatos tájékoztatás a vendéglátóegységek és a RevoUnion közös felelőssége. 


Fotó: RevoUnion

A RevoUnion különböző kommunikációs eszközökkel támogatja a partnereit, illetve folyamatosan figyelik a fogyasztói visszajelzéseket is. „Ma már sokan nem a pénztárcájukban tárolt bankkártyával, hanem a telefonjukkal fizetnek. Ehhez hasonlóan a fizikai formában elérhető tokent is ki lehet váltani a már három éve elérhető RevoToken alkalmazás segítségével” – mondta Maros Róbert ügyvezető, aki kiemelte, hogy a cég alapításakor a céljuk egy környezetileg és gazdaságilag is fenntartható újrahasználati rendszer létrehozása volt, ami a partneri és fogyasztói szempontokat egyaránt figyelembe veszi.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.