Bemutatkozott a kézműves sörök és borok városa

Alig egy hónapja Pozsony mutatkozott be Budapesten, most május 31-én pedig Kassa látogatott el hozzánk. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Károlyi Étteremben és Kávéházban Kassáról és a Kassai régióról tartottak tájékoztatót. Soňa Jelínková, a Szlovák turisztikai hivatal budapesti képviseletének vezetője, Lenka Vargová - Jurková, a Košice Región Turizmus TDM igazgatója, Török Attila, Košice Región Turizmus, valamint Marika Duffeková, a Visit Košice képviseletében mutatta be miért is érdemes Kassán és környékén eltölteni szabadságunkat, vagy akár csak néhány napot is.

Érdemes valóban egy hévégére, vagy akár egy napra is felkeresni szomszédunkat, hiszen a vonat három és fél óra alatt teszi meg a 260 kilométeres utat Budapestről. Egy újság, vagy könyv-olvasásnyira ott vagyunk abban a városban, amelynek egy kilométer hosszú fő utcája 20-25 műemlékkel dicsekedhet.

Kassa színes, korával ellentétben fiatal város, tele van diákokkal, 250 ezer lakosa közül 30 ezer diák jár három egyetemére, közülük hatezer külföldről jött ide tanulni, viszik hírét a városnak, és sokan jönnek vissza diploma után is családjukkal. 

Kassán sok látogatót vonzanak a híres nemzetközi kortárs művészeti fesztiválok, a kulturális és sportesemények. Kassának az Európa Kulturális fővárosa név mellett több címe is lett, manapság hívják Történelemmel teli városnak, a Kulináris forradalom városának, a Kézműves sörök és borok városának és az Alternatív kultúrák városának. A sportról se feledkezzünk meg, itt rendezik meg többek között Európa legrégebbi maratonját is.

Soňa Jelínková szerint is egyre több hazánkfia keresi fel Kassát és régióját, nekünk is részünk van abban, hogy tavaly kiugróan nőtt a vendégéjszakák száma.

A Kassai régióban 2016-ban 30 százalékkal többen voltak kíváncsiak a 18 UNESCO világörökségi helyszínre, a tavalyi év a magyar turisták számára kiugrónak sikeres volt, a statisztikák szerint 168 százalékkal nőtt az elszállásolt magyarországi turisták száma.

2017/18 az UNESCO éve Szlovákiában

Vár minket is többek között a Szepesi vár, Gömör, Lőcse, Késmárk, Bártfa, a dobsinai jégbarlang, a krasznahorkai és jászói barlang, vagy a Vihorláti őserdő. Mindent felkereshetünk vonattal, a kassai régió új szlogent is indított: Vonattal az UNESCO felé, UNESCO egy kéznyújtásnyira.


Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.