Berúgta az ajtót a MICHELIN Guide-nál Magyarország!

Hiszen már nemcsak kizárólag fővárosi, hanem vidéki 2 MICHELIN-csillagos éttermünk is van! A budapesti STAND mellett a tatai Platán Gourmet is elnyerte a rangos két csillagot a kalauz ítészeinek döntése alapján.

Minden korábbi várakozást felülmúló, elsöprő eredményt hozott a MICHELIN Guide 2022. november 3-i díjátadó eseménye a budai Millenáris területén.

 

Most először nemcsak Budapesten, hanem vidéken is teszteltek

A világ vezető étteremkalauza első alkalommal értékelte a teljes magyarországi vendéglátóhely-kínálatot, aminek köszönhetően egy budapesti mellett egy tatai étteremnek is sikerült két MICHELIN-csillagot nyernie, egy MICHELIN-csillagot pedig 6 fővárosi vendéglátóhely mellett egy esztergomi étterem kapott.

Emellett a vendéglátóhelyek országszerte 6 BIB Gourmant díjat és 47 Tányér ajánlást „söpörtek be".

A fenntarthatóság terén elért eredményeket elismerő Zöld csillagot − amelyet korábban magyar étterem még soha nem tudott elnyerni − most 4 hazai vendéglátóhely is megkapta.

A világszinten rangos étteremkalauz magyarországi minősítésének történelme során először kaptak vidéki éttermek MICHELIN-csillagot, ráadásul a tatai Platán Gourmet rögtön kettőt, míg az esztergomi 42 étterem egy MICHELIN-csillagot nyert.

A budapesti vendéglátóhelyek közül a tavalyi egy csillagát megduplázva hazánk másik két MICHELIN-csillaggal rendelkező étterme lett a Stand. Mellette megőrizte egy csillagát 6 fővárosi étterem, míg a Rumour első alkalommal nyerte el ezt az elismerést.

A MICHELIN-matek idén mutatós eredményt produkált

Így hazánk összesen 2 két MICHELIN-csillagos és 7 egy csillagos étteremmel büszkélkedhet, amivel Közép-Európa egyik meghatározó gasztronómiai központjává vált, megelőzve így Csehországot, Lengyelországot és Horvátországot.

Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese köszöntőjében hangsúlyozta: „A rangos elismerés jelentősége a hazai és nemzetközi turizmusban mind közép, valamint hosszú távon egyaránt megmutatkozik, hiszen erősíti hazánk országimázsát, növeli nemzetközi turisztikai ismertségünket, desztinációink népszerűségét."

Új, külföldről érkező gasztrovendégkört vonzhat a kiadványban szereplő vidéki éttermek sora

A jól ismert csillagok mellett a MICHELIN Guide két további kategóriában is értékelte a hazai étteremkínálatot. BIB Gourmand elismerést 6 vidéki étterem nyert. Ezzel a díjjal a mérsékeltebb ár mellett is magas minőségű ételt kínáló vendéglátóhelyeket, jellemzően a kiváló bisztrókat és családias vendéglőket tünteti ki a MICHELIN Guide.

A kalauzba bekerülő további ajánlott éttermeket pedig Tányérral jelzik a kiadványban; idén országszerte 47 étterem ért el ilyen minősítést, közülük 14 található a fővárosban.

A MICHELIN Guide 2020-ban hozta létre a fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseket elismerő Zöld csillagot, amelyet korábban még soha nem nyert el hazai vendéglátóhely. Idén azonban egyből 4 étterem – a budapesti Onyx Műhely és Salt, a hosszúhetényi Almalomb, valamint, a poroszlói Graefl Major Kétútköz − is kiérdemelte a díjat.

62 topvendéglátóhely a hazai legújabb csúcsgasztro kiadványban

A MICHELIN Guide magyarországi ajánlójában így összesen 62 vendéglátóhely szerepel, ez pedig jelentős hatással lehet hazánk turizmusára is, hiszen segítségével a látogatók országszerte megtalálhatják a magas minőséget nyújtó éttermeket.

Gwendall Poullenec, a MICHELIN Guide nemzetközi igazgatója a díjátadón online köszöntötte a hazai gasztrovilágot. Beszédében kiemelte: „Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk az első MICHELIN Guide Hungary kiadványt, amelyben Budapest mellett további 34 magyar városban és faluban bemutatott 62 étterem bőven ad okot az ünneplésre. Mind a 62 étterem csapata büszke lehet arra, hogy bekerültek a MICHELIN Guide válogatásába."

1900-ban alapították

A MICHELIN Guide francia étteremkalauz több mint százéves múltra tekint vissza. Fennállása óta világszerte több mint 40 desztinációban, mintegy 30 000 létesítményt értékelt a kiemelkedő minőséget helyezve előtérbe. Ennek is köszönhető, hogy a mai napig ez számít az egyik legrangosabb gasztronómiai elismerésnek. 

 

És aki 2022-ben a díjat kapta...

A MCHELIN Guide National Selection of Hungary 2022. évi díjazottjai:

Két MICHELIN-csillag:

Platán Gourmet, Tata

Stand, Budapest

 

Egy MICHELIN- csillag:
42, Esztergom

Rumour, Budapest

Babel, Budapest

Borkonyha Winekitchen, Budapest

Costes, Budapest

Essência, Budapest

Salt, Budapest

 

BIB Gourmand:

Anyukám Mondta, Encs

Casa Christa, Balatonszőlős

Kistücsok, Balatonszemes

Macok, Eger

Mór24, Balatonfüred

Sparhelt, Balatonfüred

 

Zöld csillag:

Almalomb, Hosszúhetény

Graefl Major Kétútköz, Poroszló

Onyx Mühely, Budapest

Salt, Budapest

 

Különdíjak:

Welcome and Service Award: Kvaszniczáné Marjai Flóra és Kvasznicza Ferenc, Pajta, Őriszentpéter

Sommelier Award: Langó Tamás, a turai BOTANIQ Kastélyban található Clarisse étterem

Young Chef Award: Mizsei János (Mák étterem, Budapest)

 

Ajánlott éttermek (Tányér):

67 Sigma, Székesfehérvár

84 Bisztró, Kapolcs

A Konyhám Stúdió 365, Fonyód

Alabárdos, Szeged

Alkimista Kulináris Műhely, Szeged

Almalomb, Hosszúhetény

Arany Kaviár, Budapest

Avalon, Miskolc

Clarisse, Tura

Costes Downtown, Budapest

FELIX Kitchen & Bar, Budapest

füge, Tihany

Graefl Major Kétútköz, Poroszló

Hoppá! Bistro, Budapest

Horgonyzó Kisvendéglő, Tiszalök

Hosszú Tányér, Hosszúhetény

IKON, Debrecen

Kővirág, Köveskál

Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely

LAMAREDA, Győr

Laurel, Budapest

Lokal47, Kéthely

Mák, Budapest

Morzsa, Pécs

Natura Hill, Zebegény

Neked Főztem, Zánka

Nobu Budapest, Budapest

Onyx Műhely, Budapest

Öreg Prés, Mór

Pajta, Őriszentpéter

Pasztell, Budapest

Platán Bisztró, Tata

Rézmozsár, Kiskunhalas

Rókusfalvy Fogadó, Etyek

Rutin, Budaörs

Sauska 48, Villány

Spago by Wolfgang Puck, Budapest

St. Andrea, Budapest

Stand25 Bisztró, Budapest

Textúra, Budapest

Tihanyi Vinarius, Tihany

Umo, Budapest

Végállomás Bistro&Wine, Miskolc

Víg Molnár Csárda, Csopak

Villa Kabala, Szigliget

Zelna Borbár és Vinotéka, Balatonfüred

Zip's, Miskolc

 

 

 

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.