Bezár Bécs ikonikus magyar étterme

Az 1957-ben alapított vendéglő több mint hat évtizeden át látta vendégül a helyi magyarokat és a Bécsbe látogató turistákat. Tulajdonosa, Fodor Mária most úgy döntött, szeptemberben végleg bezárja az étterem kapuit.

Fodor Mária 1987-ben vette át az éttermet az alapító, Somlai Mihálytól és lányától, derült ki a volfsgruppen.orf.at oldalán.


Fotó: Ilona Stüberl Facebook oldala

Azóta Fodor Mária számára az „Ilona Stüberl” nem csupán egy étterem volt, hanem az élete:

„Olyan nagyfokú volt a szerelem az étterem és köztem, hogy ez mindent fölülmúlt. Akármilyen rossz kapcsolatom is volt, ha kiléptem belőle, az étterem és a vendégek mindig meggyógyítottak. De egyszerűen muszáj lépnem, mert az állandó munka és az állandó stressz most már kezd az egészségemre menni“

Bár sokan szeretnék megmenteni az éttermet, a tulajdonos szerint gazdaságilag szinte lehetetlen lenne rentábilisan tovább működtetni. Az elmúlt évtizedekben a kerületben rendkívüli módon megemelkedtek a bérleti díjak, emellett szükség lenne az étterem teljes körű felújítására is. Ráadásul a ház tulajdonosai a továbbiakban nem gasztronómiai célokra szeretnék hasznosítani a földszinti helyiséget.

„Olyan erős kötődés volt köztem és az étterem között, hogy ez mindent felülmúlt. A nehéz időszakokban is a vendégek adtak erőt” – olvasható a cikkben Mária magyarázata, aki elmondta azt is, hogy a vendéglátást október-novemberig szeretnék fenntartani.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.