Bulvár: Lady GaGa bepereli az anyatejes fagyi gyártóját

Az énekesnő a nevével való visszaélés miatt készül jogi lépéseket tenni egy londoni cukrászda tulajdonosa ellen - írja a neon.hu.

Már korábban olvashattuk, hogy a londoni Covent Gardenben található cukrászda tulajdonosa, Matt O'Connor anyatejből készült fagyit dobott a piacra, amit Baby Gagának nevezett el.

Nos, GaGának egyáltalán nem tetszik ez az ötlet, és ügyvédei segítségét kérte, hogy megoldják az ügyet. A bíróságnak benyújtott keresetben GaGa képviselője azzal vádolja O'Connort, hogy visszaélt az énekesnő hírnevével, és azért adta a Gaga nevet az édességnek, hogy könnyebben el tudja adni. Ráadásul az anyatejes fagyi nagyon provokatív, sok ember számára pedig egyenesen gyomorforgató, így GaGa hírnevét rombolhatja ez a termék.

O'Connor persze teljesen fel van háborodva az énekesnőn, és azt nyilatkozta, hogy ha perre kerülne a sor, ő harcolni fog GaGa ellen.

"A világ legnagyobb szupersztárja pereskedni készül a világ legkisebb fagyizójával? Nevetséges, hogy GaGa azzal vádol minket, hogy elloptuk a nevét, főleg ha belegondolunk abba, hogy ő mennyi mindent csórt el a popkultúrából, hogy kialakítsa a stílusát és a zenéjét. Ráadásul úgy tűnik arról is megfeledkezett, hogy az idők kezdete óta a gaga az egyike azon szavaknak, amiket a babák legkorábban kimondanak. És hogy provokatív a termék? Először talán nézzen tükörbe - ki is volt az, aki halott állatok húsából készített ruhában parádézott?!" - nyilatkozta O'Connor az Evening Standardnek.

Hmm... egyrészről megértjük, GaGa miért perelte be a fagyizót, másrészről viszont O'Connornak is igaza van... (neon.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.