Cikk a Népszabadságban: „Kevés a szép étlap, de azt díjazzák”

A Népszabadság is beszámolt a lapunk által rendezett Étlapverseny tanulságairól. A cikket az alábbiakban olvashatják.

A honi vendéglősök zömét nemigen érdekli, hogy néz ki az étlap, amelyet a kuncsaft elé tesz: az összkép nem túl fényes – vallja az első magyar étlapverseny zsűritagja, akit az a szerencse ért, hogy szépet is láthatott. Három pesti lokál vitte el az első magyar étlapverseny fődíjait. A Vendég & Hotel című szakfolyóirat által felkent zsűri szerint dizájnban a Gerlóczy Café & Restaurant, az Onyx Restaurant és a Biarritz Restaurant & Café étlapja a legerősebb, a különdíjat a Rickshaw nevű étterem kapta. Harminchat aspiráns közül választották ki a három (négy) győztest. A folyóirat főszerkesztője, Vágó Ágnes a kezdeményezéséről elmondta: nem volt különösebb koncepciójuk, egyszerűen kíváncsiak voltak, hogy a versenyfelhívás mennyire mozgatja meg a szakmát. Kellemesen meglepődtek. A lap egyébként nemcsak a külcsínre, hanem a belbecsre is kíváncsi volt, sokat elárul, hogy a dizájnban második legjobbnak ítélt hely a tartalomkategóriában is dobogós lett. Vágó Ágnesék azt tervezik, hogy legközelebb borlap- vagy itallap-versenyt hirdetnek. A zsűri tagja, Szigeti Péter, a Kreatív című lap főszerkesztője szerint a magyar vendéglátószakma reprezentánsainak zöme egyáltalán nem foglalkozik, az összkép tehát nem túl fényes. Van aztán egy kisebb halmaz, amely viszont sajnos úgy érzi, hogy mindent be kell dobnia, és ezért általában túllő a célon: csinál egy zűrzavaros, sokszor majdnem gusztustalan, ételfotókkal nyomorított, túlcsicsázott füzetet, amelyet kézbe venni se jó, nemhogy olvasni. Nagyon kevesen, bár hál istennek, most már egy re többen vannak, akik értik, mi is valójában az étlap lényege: visszafogott, letisztult, ügyesen tagolt, jó arányérzékkel összeállított segédlet, amely tökéletesen illik az étterem arculatához, egységet alkot a konyhával, a berendezéssel, a kiszolgálással, a stílussal és a hangulattal. A pályázók között egyébként voltak egyszerűbb, olcsóbb vendéglők is, tehát bebizonyosodott, hogy szép étlapot nem csak a menő helyeken találni.

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.