Csődbe ment az egyik nagy hazai italforgalmazó

Nagyjából harminc hazai borászatot sújt az Ital Magyarország Kft. (IMO) csődje, köztük a legnagyobb magyarországi pincészeteket. A forgalmazó 350 millió forinttal tartozik partnereinek. A becsődölt cég vezetőjének családtagjai viszont bejelentkeztek, hogy továbbvinnék az üzletet, tudta meg a 24.hu.

Az IMO február 8-án csődvédelmet kért, a csődeljárás alatt fizetési haladék illeti meg, így a károsultak jódarabig nem kapják meg jogos járandóságukat.

 

Mint a hírportál beszámolójából kiderül, az IMO információnk szerint összesen csaknem 350 millió forinttal tartozik hazai borászatoknak, köztük a legismertebb pincészeteknek. Úgy hírlik, többek között a Takler Pincészet, a Laposa Birtok, a Bodri Pincészet, a Frittmann Borászat, a Bock, a Dobosi és a Gere Pincészet is hiába várja, hogy a forgalmazó átutalja a nekik járó összeget.

Egyszer csak eltűntek

A rendszer úgy működik, hogy az IMO rendel a pincészetektől – sokszor több ezer üveg bort -, majd továbbértékesíti. Legtöbbször áruházi piacra, multik (voltak) a partnerei, vinotékákba vagy éttermekbe, vagy külföldi megrendelőkhöz. Ezt követően 30-60 napon belül kellene kifizetnie a borászokat. A forgalmazó viszont több forrásunk állítása szerint sokszor több hónapot csúszott a fizetéssel, de miután hosszú évek óta a borászok egy jelentős része az IMO-val dolgozott, bíztak abban, hogy a probléma idővel megoldódik, és ez általában így is történt.  

Az akadozó fizetések ellenére azért sem szakítottak a borászok a céggel, mert az hatalmas piacvesztést jelentett volna, hiszen több nagy áruházba is az Ital Magyaroroszág Kft. szállította a borokat – magyarázta egy borász forrásuk a hírportálnak, miért voltak türelmesek. 

A pórul járt pincészetek a napokban levelet kaptak az Ital Magyarország Kft.-től, melyben tudatták velük a csődeljárás kezdetét. A név nélkül nyilatkozó borászok közül többen elmondták, nem egyszerű fizetési problémáról lehet szó, pénzkimenekítést, sőt csalás gyanúját is felvetették azzal, hogy büntető feljelentést is terveznek.

Az IMO tulajdonos-ügyvezetője, Bognár Gábor Andor a botrány kipattanása óta elérhetetlen, sőt, a cég honlapja sem elérhető.

Családban marad

Bognáréknak nem ez az egyetlen érdekeltségük az italbizniszben, ugyancsak a családhoz kapcsolódik a szőlőbor termelésével foglalkozó Bognár-Vin Kft. A cég ügyvezetője Bognár Gábor Andor testvére, Bognár Csaba. Az akasztói családi céget 1995-ben alapították, és a hírportál beszámolója szerint Bognár-Vin Kft. már tavaly novemberben megkeresett több pincészetet, hogy továbbvinné a borforgalmazását. Még szerződéstervezetet is küldtek.

A teljes cikk megtalálható: ITT

 

 

Forrás: 24.hu


Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.