Danubius tanulóverseny, kreativitással fűszerezve

Idén 44. alkalommal rendezték meg civilekből és szakértőkből álló zsűri hathatós közreműködésével a Danubius Tanulóversenyt, amelynek helyszíne ezúttal is a Best Western Hotel Hungaria volt. Mi is meghívást kaptunk a vendégasztalok egyikéhez.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Március 1-3. között három szakma (szakács, cukrász, pincér) – szállodai háziversenyeken legjobban szerepelt - végzős szakmunkástanulói mérték össze tudásukat a Danubius Hotels Group nagy hagyományokkal rendelkező tanulóversenyén.

A vállalati tanulóversenyen a szakács és cukrász tanulók számára ezúttal nem előre meghatározott versenymenük készítése volt a feladat, hanem un. „árukosár” termékeiből válogathattak, és a maguk által megálmodott és összeállított ételsort készíthették el. A fiatalok így megmutathatták kreativitásukat, a mi versenyző ifjú szakácsunk - Liebl Martin, aki a Gundel étterem húspályáján tölti gyakorlati idejét - például olyan osztatlan sikert aratott asztaltársaságunk körében erdei gomba levesével, fás galuskával, hogy a verseny végeztével elkértük tőle a receptet is.

Az idei megmérettetés díjazása azért is különleges, mert a Danubius Hotels Group 2014 folyamán elnyert egy ERASMUS+ Mobilitás pályázatot, amelynek keretében a szakmák első három helyezettjei – a hagyományos díjak mellett - 2015. március 22. és április 5. között kéthetes szakmai tanulmányúton vehetnek részt Bécsben, magas színvonalú szállodában, étteremben.

A végeredmény a következő lett:

Csapatversenyben az idei győztes a Danubius Hotels Szakképző Iskola és Kollégium

Egyéni győztesek:

SZAKÁCS kategóriában:

I. helyezett Perlaki Árpád Danubius Hotels Szakképző Iskola II. helyezett Liebl Martin Gundel Étterem III. helyezett Bagdi Ákos Hilton Budapest

CUKRÁSZ  kategóriában:

I. helyezett Gáspár Cintia Radisson Blu Béke Hotel II. helyezett Füzeséri Barbara Best Western Hotel Hungaria III. helyezett Bulejka Gabriella Gundel Étterem

PINCÉR kategóriában:

I. helyezett Németh Ferenc Danubius Hotels Szakképző Iskola II. helyezett Istovics Diána Pécsi Szállodák III. helyezett Husz Norbert DHSR Helia

Forrás: Vendég & Hotel


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.