Elindult a Duna borrégió 2011-es kampánya

Az Agrármarketing Centrum nagyszabású országos kampányt indít a Duna borrégió népszerűsítése érdekében. A kampány fő célja, hogy az alföldi borokat a hazai piacon feljebb pozícionálja, és bemutassa a régió minőségi borait, borászatait. A régió borkészítői egy sikert már elkönyvelhettek: a kínai kormányfő minapi budapesti látogatása alatt rendezett nemzetközi gazdasági konferencia fogadásán a régió legjobb borait kínálták - olvastuk az alfoldbor.hu-n .

Nehéz nem észrevenni, hogy a Duna borrégióban termelt borok egyre jobbak: frissességük, zamatosságuk mind szembetűnőbb. Az alföldi borok a mindennapok borai: könnyedek, kiváló szomjoltók, a hegyvidékieknél lágyabbak, viszonylag alacsony sav- és alkoholtartalmúak. Márpedig ez nem elhanyagolható előny: ahogy világszerte, úgy Magyarországon is egyre keresettebbek a könnyebb borok. A Duna borrégióhoz tartozó borvidékek pincészetei a trenden belül egyre jobb ár-érték arányú borokat készítenek, ám a piaci megítélés nehezen szabadul a korábbi, nem éppen hízelgő véleményektől.

„El lehet felejteni a homoki bor negatív értelmezését, új imidzs épült ki az alföldi borok köré” – mondta Horkay András szakértő, a Central European Wine Institute (CEWI) vezetője a Duna borrégió borait bemutató borszemlén a budapesti Doblo Bor Bárban, annak a kampánynak a nyitányán, amelyet az Agrármarketing Centrum indít a régió borainak népszerűsítésére.

„Feljövőben a régió, és nagy hibát követ el az, aki nem vesz erről tudomást, hiszen a most kitűnő ár-érték arányú borok hamarosan följebb kapaszkodnak a polcokon” – vélekedik Frittmann János, a Duna borrégió egyik vezető borásza. Az elmúlt években szinte megszokottá vált, hogy a borrégióban meg-megcsillan néhány tehetség, ám sokan elsiklottak felette, hogy az itteni borvidékek nagy tömegben termelt és palackozott borai is egyre jobbá válnak, egyenletesen hozzák az otthoni és társasági fogyasztásra kiválóan alkalmas minőséget.

A régió borai jelenleg nyilvánvalóan alulpozicionáltak. Az Agrármarketing Centrum most induló, alföldi borokat népszerűsítő országos kampánya ezért sokat segíthet a borvidékek pincészeteinek abban, hogy boraik az őket megillető helyre kerüljenek. „Rendkívül nagy, ám eddig jórészt kihasználatlan piaci lehetőség rejlik a régió boraiban” – mondta Simon Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója. A szakember szerint e lehetőségek kiaknázásához első lépésben az szükséges, hogy növekedjen a régió borainak ismertsége, reflektorfénybe kerüljenek a „húzó” borok és készítőik.

A Duna borrégió kiváló pincészetei a kampány nyitórendezvényén, a Doblóban megrendezett borszemlén mutatták be csúcsboraikat. A rendezvényen a régió jelentősebb borkészítői közül felvonult a Font Pincészet, a Gedeon Pincészet, a Sümegi Pincészet, a Koch Borászat, az Anna Borászat, valamint a Szőke Pincészet és a Frittmann Borászat. A kampányhoz csatlakozó kiskereskedések személyesen találkozhattak a borrégióhoz tartozó három borvidék (Kunsági, Hajós–Bajai, Csongrádi) idei versenyeinek díjazottjaival. A rendezvényen megismerhették a legkiválóbb borokat, és természetesen rendelhettek is, vagy akár akciós válogatást is összeállíthattak. A résztvevők 30-40 tételt teszteltek, e felhozatalon belül többségben voltak a fehérborok, de a szakmai közönség megismerhette a legjobb rozé- és vörösborokat is.

Az Agrármarketing Centrum kampánya több lábon áll: egy fesztiválokon megjelenő roadshow, egy kiskereskedői akció és jelentős médiakampány erősíti az alföldi borok helyzetét a hazai piacon. A kampány eseményeit az érdeklődők nyomon követhetik az interneten a www.alfoldibor.hu címen, valamint a facebook „alföldi bor” oldalán is. A kampány része az a július elsején induló, az értékesítő helyeken belüli eszközökkel operáló egyhónapos BTL-akció is, amelyhez minden olyan borkiskereskedés, borszaküzlet csatlakozhat, amelyik vállalja, hogy 2011. július 1. és 31. között az alföldi borok kampányára külön is felhívja vásárlói figyelmét. Július folyamán országos citylight-kampány, valamint az internetes és nyomtatott sajtóban elhelyezett hirdetések tájékozatják a fogyasztókat az alföldi borokról.

Az alföldi borok népszerűsítését célzó kampány nem várt, de nagyon hatékony, az ország határain bőven túlmutató támogatást kapott a napokban azzal, hogy alföldi borokat szolgáltak fel a kínai kormányfő budapesti látogatása alatt rendezett nemzetközi gazdasági konferencia fogadásán. (forrás: Alföldi Borok)


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.