Fél tonna kávé 9 napra

Egy átdolgozott/átmulatott éjszaka után különösen fontossá tud válni a kávé. A Sziget fesztiválon sem kell lemondani a jó minőségű feketéről (vagy fehérről).

A Perla Caffé Express fesztiválautó, amely másfél éve járja az országot. Az egyedi, saját tervezésű autó oldala nyitható, a pult két végén kétkaros kávégépek, közepén a pénztárgép kapott helyet, így négy karral még a legnagyobb tömeget is gyorsan ki tudja szolgálni az akár ötfős személyzet.

A Pannon Kávé a Sziget rendezvények kávéellátásért felelős partnerét, a Kávézz Velünk! csapatát látja el kizárólagos partnerként, alapanyagokat, kávét, gépeket adva a Gyereksziget, a VOLT, a Balaton Sound, a Sziget, a Strand és a B My Lake vendéglátóinak. Így a VIP vendégektől kezdve a fellépőkön át a közönségig mindenkinek Perlát, a cég prémium termékét kínálják. Csakúgy, mint a fesztiválautó esetében, itt is a márkaépítés a fő szempont, de egyúttal meg tudjuk mutatni, hogy ilyen logisztika és igények kiszolgálására is képesek vagyunk – a Szigetre például fél tonna kávéval és 50 géppel készülünk – mondja Zádor Ákos, a cég értékesítési igazgatója.

A rendezvények kihívása, hogy időjárásfüggőek: hűvös időben a tejes italok – a latte, a forró csoki, a capuccino – , a nagy melegben viszont a jeges kávé és az espresso a legkeresettebbek, valamint a hideg italok, mint például a creme café és a jeges kávé. A forgalom 80 százalékát az alapitalok adják, de egyes helyekre például ír kávéval vagy pálinka-alapú kávékoktéllal is készülnek.

Ugyanakkor gondolnak a speciality kávé híveinek még viszonylag kicsi, ám folyamatosan bővülő szegmensére is. Bár a Pannon Kávé alapanyagai alapvetően olaszos, de annál némileg világosabb, gyümölcsösebb pörkölésű kávék, kínálatukban megtalálhatóak a világos, savasabb és az egy termőterületről származó blendek is.


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.