Forgalomba hozatali járulék helyett piacszervezési hozzájárulás

Újabb részleteket ismerhettek meg a borászok a nemzeti bormarketinggel kapcsolatos változásokról egy soproni konferencián – hangzott el az InfoRádióban. Az egyik szakmai szervezet vezetője azt javasolja, hogy a megszűnő kötelező forgalomba-hozatali járulék helyett a pincészetek fizessenek literenként négy forint „piacszervezési hozzájárulást”.

Kormányhatározat írja elő, hogy az agrár- és bormarketinggel kapcsolatos feladatok a jövőben a Magyar Turizmus Zrt-hez (MT) kerülnek – nyilatkozta a konferencián az InfoRádió kérdésére Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója. Az erről szóló előterjesztést a két érintett minisztériumnak 2012. március 31-éig kell elkészítenie. Ez az előterjesztés fogja meghatározni, miként történik az átállás.
Az AMC, mint költségvetési szerv, megszűnik, hogy pontosan mikor, az még nem eldöntött. A folyamatban lévő ügyek, a 2012-re meghatározott költségvetés miatt az átalakulás időt vesz igénybe – hangsúlyozta Simon Péter. Mint mondta, az a cél, hogy mindez technikai jellegű változás legyen, tehát a pályázók, az üzleti partnerek ebből lehetőleg ne érzékeljenek semmit.
Az átalakítás hátterében kormányzati szervezési és technikai okok állnak – fejtette ki Simon Péter. Az elmúlt három évben ugyanis kiderült, hogy az AMC költségvetési szervként történő működési formája a korábbi közhasznú társasági (kht) formához képest kevésbé rugalmas. Ezért született az a döntés, hogy ezen közfeladatokat gyakorlati okokból célszerűbb gazdasági társasági formában ellátni a jövőben is. Technikailag ez azt jelentheti, hogy az MT-ben létrejön egy új üzletág, vagy pedig egy önálló állami tulajdonú gazdasági társaság fogja ezt a feladatot ellátni. Minderről még nincs döntés, hangsúlyozta az AMC igazgatója, mivel az ezzel kapcsolatos tervezés és döntés-előkészítés most zajlik.
A kormányhatározat agrár- és bormarketing feladatokról szól, tehát a teljes agrármarketing-portfólióra vonatkozik – mondta az InfoRádiónak az igazgató. A forgalomba-hozatali járulék megszűnésével egyszerűsödik a borászok élete, ezt szerinte pozitív fejleményként kell értékelni. Szakpolitikai döntést igényel, hogy a borágazatnak, illetve a többi érintett termékpályának milyen költségvetési források jutnak a jövőben – vélekedett Simon Péter. Ezek a döntések eddig sem az AMC-ben születtek meg – tette hozzá.
Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az InfoRádiónak korábban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a szőlő- és bortermelők létrehoznak egy szakmaközi szervezetet, amely olyan autonómiával és lehetőségekkel rendelkezik, hogy saját marketing-alapot tud képezni, akkor az ezzel kapcsolatos régi vitákat le lehet zárni. A mindenkori bormarketing források felhasználását ugyanis rendre viták, kifogások övezték – emlékeztetett Feldman.
Az új helyzetben lehetőség nyílik arra, hogy a szakma saját maga által meghatározott, saját elvek mentén történő marketing-tevékenységet is tud folytatni, adott esetben a Magyar Turizmus Zrt-vel együttműködve. Ilyen értelemben nagyok a lehetőségek a bormarketing fejlesztésének terén. Feldman Zsolt elmondta: bízik abban, hogy a szakmával együtt mindezt sikerül kihasználni.
A szakmaközi szervezet megalakulásának témája a soproni bormarketing konferencián is szóba került. Tornai Tamás, a Magyar Szőlő- és Bortermelők szövetségének (MSZBSZ) elnöke előadásában elmondta: a szakmai egyesület létrehozásáról négy szakmai szervezet folytat egyeztetéseket. A négy szervezet a következő: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, az MSZBSZ, a Vindependent, és a Pannon Bormíves Céh.
Az elnök arról is beszélt, hogy a szakmaközi szervezet megalakításának előkészítése lényegében megtörtént. A szervezeti forma egyesület lesz, négy szakbizottságot terveznek induláskor: szőlő és bor-, gazdasági-, kereskedelmi- és marketing-, valamint az oktatási- és kutatási szakbizottság. A szakbizottságok alulról nyitottak lesznek, bárki beléphet, aki a szakmához tartozik. A szakbizottságok küldötteket delegálnak a küldöttgyűlésbe, amelyik megválasztja majd az egyesület elnökségét.
Tornai elmondta, hogy a tervezett szakmaközi szervezet működésének finanszírozásáról is folynak az egyeztetések. A források alapjainak megteremtéséhez az MSZBSZ azt javasolja, hogy a forgalomba-hozatali járulék megszüntetését követően az egyesület tagsága fizessen piacszervezési hozzájárulást. Tornai szerint literenként négy forint befizetése szükséges ahhoz, hogy jó színvonalon lehessen egy ilyen szervezetet működtetni, beleértve a marketingtevékenység egy részét is. Az MSZBSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a literenkénti négy forintos befizetés tervéről a négy érintett szakmai szervezet még nem egyeztetett.
A soproni konferencián az is szóba került, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) lehetővé teszi, hogy a tagállamokban működő vállalkozások, vagy szervezetek további forrásokat érjenek el az EU-n kívüli országokban kifejtett, mezőgazdasági termékekre vonatkozó marketing-tevékenységhez. A konferencián elhangzott, hogy ha megalakul a tervezett szőlészeti és borászati szervezet, akkor ez jó eséllyel pályázhat ezekre a forrásokra. (forrás: InfoRádió, Agromonitor)


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.