GasztroFok – Kulináris körút Siófokon

A Balatonnál idén az őszi időszak újdonsága október végén, Siófokon a GasztroFok kulináris összefogás elindulása.

Az összefogás a térség gazdag bor és gasztronómiai palettájának bemutatását, körbekóstolását tűzte ki célul Széplaktól-Sóstóig, Kilititől-Szabadiig, bevonva a helyi termelőket, szolgáltatókat

 A kezdeményezés elindításával a városvezetés célja az egész éves Balaton szemlélet erősítése, a térségben kiemelkedő színvonalat nyújtó szolgáltatók közös megjelenése által kínálatuk élményszerűbb megismertetése és közös megjelenése, valamint Siófok feltűzése a régió gasztro-térképére.

A GasztroFok név arra utal, hogy az egész térségre kiterjed az összefogás, nemcsak Siófok belvárosára, tehát akár 20-30 km vonzáskörzeten belüli nívós helyek jobb megismertetése a távlati cél.

Az egész évben nyitva tartó neves szolgáltatók mellett a legjobb környékbeli szezonális vállalkozások is részt tudnak venni az őszi programokon úgy, hogy az egész évben nyitva tartó helyek befogadják őket a GasztroFok hétvégéken vendégként, ezzel is színesítve kínálatukat, illetve nyári terasz-hangulatot varázsolva az őszbe. A város által idén októberben elindított GasztroFok összefogás szakmai hátterét a Balatoni Kör és a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium garantálja hosszabb távon.

Első közös rendezvényünk október utolsó hétvégéjén lesz - GasztroFok – Kulináris körút Siófokon 2023. október 27-29. A kezdeményezés ideje alatt a Fő téren egy infóponton a Víztoronynál is megjelenik a GasztroFok brand és térképpel hostess magyarázza el az érdeklődőknek, hogy ez nem egy szokványos fesztivál, hanem jóval inkább gasztrotúra koncepció, mely révén élményszerűen be lehet járni a térség ikonikus és rejtett helyeit, végigkóstolva a hétvégére készült különleges étel-ital ajánlataikat. Október elejére áll össze a teljes GasztroFok térkép, akkor kiderül ki és milyen különleges gasztro akcióval készül október utolsó hétvégéjén, Siófokon és környékén. 

Az őszi GasztroFok hétvégével így Siófok különleges gasztronómiai programokkal is ünnepli 55 éves várossá válási jubileumát.

Forrás: GASZTROFOK


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.