Jól állt a tulipános pohár a várnak

Szikrázó napsütés nappal, forró hangulat éjjel - tegnap véget ért a VIII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál. A 3 napig tartó eseményre közel tizenötezren látogattak el, melyen idén a pálinka mellett a whisky-é volt a főszerep.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Míg a Budai Vár Oroszlános Udvarában egy filmforgatás előkészületi munkái zajlottak, a Hunyadi Udvarban zavartalanul válogathattak a vendégek a több mint négyszázféle pálinka és közel félszáz whisky, köztük az új ízeket is felvonultató Jim Beam bourbonjei közül.

A fesztiválozók kifejezetten keresték az újdonságokat. Ezt bizonyítja, hogy a klasszikus ízek mellett a déli gyümölcsökből, zöldségekből, sörökből készült párlatok kimondottan kedveltek voltak, miként az abszolút kuriózumnak számító, 12 évig tölgyfahordóban érlelt Békési whisky is nagyon népszerűnek számított.

A mostani rendezvény egyik újdonságaként a szervezők Borbáth Gabriella pálinkaszakértő segítségével tematikus kóstolósorokat állítottak össze, ezzel könnyítve meg a kevésbé rutinos fesztiválozók dolgát. Az érdeklődők egyénileg, vagy akár szakértő kísérettel is végigjárhatták a különböző célcsoportoknak szánt pálinkatúrákat. A vállalkozóbb szelleműek a Rézangyal blendelő kurzusán bizonyíthattak, melynek során négyféle szilvapálinkából mindenki elkészíthette a saját maga házasítását.

Az alkalmanként skót dudajátékkal felpezsdített Whisky Udvarban közel félszáz single malt, blended és bourbon kiválóság közül válogathattak hétvégén a whisky rajongók. A közönség folyamatos visszajelzései alapján beigazolódott, hogy egy-egy jó minőségű whiskynek is legalább olyan izgalmas árnyalatai lehetnek, mint a jó pálinkáknak.

Elégedettek lehettek azok is, akiket a koncertprogramok csábítottak elsősorban a Budai Várba. Pénteken egy őrült rockabilly buli után Fábián Juli, Pély Barna és a PASO-s Krisa szórakoztatta Random Trip örömzenével a vendégeket. Szombaton a táncos reggae, ska, punk és latin elemekből építkező zenekaroké volt a színpad.

Vasárnap örökérvényű magyar slágerek szenzációs feldolgozásai, no meg a Maszkura és a Tücsökraj összetéveszthetetlen muzsikája csalt letörölhetetlen mosolyt a közönség arcára.
Ahogy évről évre megszokhattuk, a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon a nagyszerű kolbászok, húskészítmények és sajtok mellett idén is a legfinomabb italok jelentek meg. A három nap alatt tizenötezren látogattak el a Budai Várba, hogy az élet italával töltött tulipános poharukat a magasba emeljék, koccintsanak, és jó egészséget kívánjanak.

 

Forrás: Élelmiszer Online


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.