Kéknyelű Piknik Badacsonyban

Május 13-án, szombaton ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Balaton-felvidék egyik legjobb tavaszi boros fesztiválja, a Kéknyelű Piknik. 

A Badacsonyi borvidék szívében, Káptalantóti mellett, az Istvándy Ligetben várja újra a bor, a gasztronómia és a Balaton szerelmeseit az Istvándy család. Az eseményen több, mint 10 badacsonyi pincészet települ ki, így közel 30 féle Kéknyelű tételt lehet kóstolnia a résztvevőknek.

A piknik idén is teret ad egy kis oktatásnak: mesterkurzusok keretén belül szó lesz a Kéknyelű védjegy és az Ízbank koncepciójáról. Valamint egy sokakat foglalkoztató kérdés kerül terítékre; honnan szerezzük be a balatoni halat a gasztronómiába? 

 

A kóstolót két mesterkurzus kíséri. Elsőként Hermann Tamás talajtani kutató és Istvándy Gergely beszélget a Kéknyelű ízbank 2023-ban öt kiválasztott tételéről, valamint a Kéknyelű védjegy koncepcióját közösen mutatják be a vendégeknek és szakmabelieknek. A második mesterkurzuson a Kéknyelű és a balatoni hal gasztronómiában elfoglalt szerepéről beszélget Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Tüü Péter balatoni kötődésű, kétszeres magyar sommelier bajnok (Laurel Budapest étterem). 

A helyszín a Káptalantóti zöldellő határában található, csodálatos Istvándy Liget, amely meseszép természetközeli helyszíne a badacsonyi Kéknyelű boroknak.

 

Forrás: Turizmus Online


21 év, 21 kilométer és egy nemes cél

21 év, 21 kilométer és egy nemes cél 

Jótékonysági félmaratonnal ünnepelt a Semsei Gastronomy.
Munch: ételpazarlási körkép

Munch: ételpazarlási körkép 

A Munch újabb mérföldkőhöz érkezett: már hárommillió meglepetés csomagot mentettek meg a pazarlástól.
Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét

Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét 

A kürtőskalács receptje német nyelvterületről került az erdélyi fejedelemségek udvarába, de egyes országokban más és más formában maradt fenn ez kelt tésztából készült fára tekert sütemény.
Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.
Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha

Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha 

Az vagy, amit megeszel - tartja a kínai mondás. Többek közt ennek igazságtartalmáról is szó esett azon a kiadványbemutatón, ahová szerkesztőségünk is meghívást kapott.
Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.