Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2021-es évet a vendéglátás

Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2021-es évet a vendéglátás. Az online kassza adatok alapján csaknem 26%-kal több bevétel realizálódott, mint egy évvel korábban, és kevesebb, mint 3%-kal marad el a 2019-es számoktól. Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, amely a nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik.

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021. január-december között 1 030,7 milliárd forint volt, ami 25,9%-kal több, mint a 2020-ban (819 Mrd forint), és csak 2,6%-kal kevesebb, mint 2019-ben (1 058 Mrd forint). A vendéglátás adta az összes online kassza bevétel 7,8%-át.

A bevételek 33,8%-a Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7%), Győr-Moson-Sopron (5,1%) és Veszprém (4,6%) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom. Ami a fajlagos bevételeket illeti, a legsikeresebben működő egységek Budapesten és annak vonzáskörzetében találhatók (Budakeszi, Dunakeszi, Tatabánya).



A turisztikai térségeket tekintve Budapest környéke hozta a legkiugróbb eredményeket év elején, ami a nyár elmúltával is magas szinten maradt. A Balatonnál leginkább a nyári hónapokat jellemezte kiemelkedő teljesítmény, míg májushoz képest év végén a Sopron-Fertő, a Győr-Pannonhalma térségben, illetve Debrecen és térségében mérték a legnagyobb emelkedést.

Budapest vendéglátásból származó bevétele tavaly 347 milliárd forintot tett ki, ami 2020-hoz viszonyítva 28,4%-os bővülés. Az adatokból az is kirajzolódik, hogy szeptember óta a havi eredmények szinte megegyeznek a 2019-es értékekkel.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.