Kolbászoljon Gyulán!

Idén is a Kolbász- és sódarmustrával indul a gasztrokulturális fesztiválok szezonja Gyulán. A rendezvényre március 16. és 18. között várják a közönséget a várkertben.

A szervezők közleménye szerint a rendezvény célja a minőségi magyar húsipari ételek, hungarikumok népszerűsítése. A télbúcsúztató fesztivál egyben a termelők szakmai versenye és vására is. A megnyitó napján megemlékeznek az idén 150 éves gyulai húsiparról is. Mint írják, a sódar német eredetű szó, jelentése: sonka a disznó mellső lábából, füstölt lapocka, oldalas. Az igazi sódar formás, vörös színű, omlós, füstölt ízű és illatú hús. Idén is sonkasaccolás, sonkaszobrászat, hentes- és ételbemutató, valamint látvány disznóvágás színesíti a programot.

Március 17-én, szombaton a Gyulahús Kft. válogatottja kolbászkészítő versenyre hívja ki a megméretést vállaló csapatokat. Kézműves vásár és vidámpark mellett számos koncert is várja majd a közönséget: pénteken például Hevesi Tamás és Galambos Lajos, szombaton a Wellhello, valamint helyi tehetségek, köztük a The Whatevers, a Synema és a Chain Bridge Pop, vasárnap pedig Papp Rita és Bodnár Attila, majd a 100 Folk Celsius együttes lép fel. A fesztivál belépődíjas, de vasárnap nyitástól délig ingyenesen látogatható.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.