Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának új elnöke

Idén nagyobb és jobb minőségű termés lett, csökkent az importált, nőtt az exportált borok mennyisége - derül ki a mintegy 60 ezer gazdálkodót tömörítő szervezet szakmai összefoglalójából.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2015. december 8-án új elnököt választott Légli Ottó személyében. A tisztújítással párhuzamosan az alapszabály módosítására is sor került abból a célból, hogy minél hatékonyabb testületi vezetés, demokratikus döntéshozatal, következetes végrehajtás, valamint átláthatóság legyen jellemző a szervezet munkájára a jövőben. A döntést egységesen támogatta a huszonkét borvidéket képviselő szakmaközi szervezet tagsága.

A decembertől elnöki tisztséget betöltő Légli Ottó már több mint huszonöt éve vezeti pincészetét, komoly szerepet vállalva a Balaton déli partján fekvő termőterületek elismertségének növelésében. Többek között olaszrizling, chardonnay és rajnai rizling szőlőfajtákból készített dűlőszelektált fehérborai régóta stabil pozíciót töltenek be a hazai borkínálat felső szegmensében. Szakmai munkáját 2010-ben egyszerre ismerték el a Borászok Borásza és az Év Bortermelője címekkel. Légli Ottó elnökké választását megelőzően 2013 októbere óta tagja az elnökségnek, munkája elsősorban a támogatási rendszert érintő kérdésekre fókuszált.

A tisztújítás keretében a közgyűlés új elnökségi tagot választott Dr. Nyilas János személyében. A szőlész szakember 1995 óta irányítja 220 hektáros mátrai birtokát, és már korábban is részt vett a HNT munkájában a Mátrai borvidék képviseletében, szőlészeti küldöttként.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkári posztját 2016. január 1-jétől dr. Brazsil Dávid tölti majd be, aki több generációra visszatekintő Balaton-felvidéki borászati hagyományokkal a háta mögött Franciaországban végezte szakmai tanulmányait, majd miután a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál dolgozott, Brüsszelben képviselte a hazai borászat érdekeit.

Kivételes évjárat lesz az idei

 A HNT szakmai összefoglalójából kiderül, hogy Magyarországon 2015-ben több szőlő termett az utóbbi évekhez viszonyítva. Idén segítette az időjárás a szőlőtermelőket a nagyobb és jobb minőségű termés elérésében.  Éppen ezért az idei évjárat sok borász szerint kivételesen emlékezetes borokkal ajándékozza meg a fogyasztókat. 

Csökkent az importált borok mennyisége

A Magyarországra importált borok mennyisége a tavalyi évhez viszonyítva jelentősen csökkent, ami azt bizonyítja, hogy a HNT által bevezetett ellenőrzési díj nagyon sikeresnek bizonyult. Az idei évben az FN borok importja radikálisan csökkent. Az FN borok ellenőrzését az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) vette át.

Az exportált borok mennyisége nőtt

Az exportált borok mennyisége a tavalyihoz képest magasabb lesz. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar borok egyre ismertebbek és népszerűbbek a külföldiek körében. A HNT aktívan kapcsolódott be idén a magyar borok nemzetközi népszerűsítésébe. A marketingen túl a borászok életét is hivatott segíteni a szervezet, így az adminisztrációcsökkentés érdekében elkezdődött egy olyan informatikai rendszer kialakítása, amely a modern kor követelményinek megfelelően lehetővé teszi majd a tagok online ügyintézését, illetve az új jövedéki törvény kialakításában is jelentős szerepet vállalt a Tanács. Nagy siker volt, hogy az EKÁER bevezetése kapcsán a HNT alapos oktatási anyagot tudott biztosítani a tagok részére, illetve elérte, hogy a szőlő kikerült a kockázatos termékek köréből.

Kapcsolat a termelők és felvásárlók között

A szüret közeledtével a HNT igyekezett tárgyalásokat kezdeményezni a termelők és a felvásárlók között, illetve olyan centrumárat dolgozott ki, amellyel a piaci folyamatokat kívánta strukturálni, és olyan árat meghatározni, amely előnyös mindkét félnek. Hatékonyan reagált a HNT az olasz borbotrányra is, hiszen az FM-mel és a NÉBIH-hel együttműködve azonnal zároltatta a gyanús tételeket, és felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal.

A HNT mintegy 60 ezer gazdálkodót tömörít

A HNT a szőlő-bor ágazat legnagyobb, mintegy 60 ezer gazdálkodót, vállalkozót tömörítő, kiemelt fontosságú szakmai szervezete, melynek szerepe megkerülhetetlen a kormányzati agrárpolitika és a szőlész-borász társadalom tagjai számára. Épp ezért a szervezet fontosnak tartja, hogy a jövőben erősebbé és rendszeressé váljon az ágazatban működő szakmai szervezetekkel való kapcsolata, valamint nyitott, konstruktív, kezdeményező szakmai együttműködést ígér a kormányzati szerveknek, kiemelt partneri szerepet szánva a Földművelésügyi Minisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak. A szervezet következő feladatának azt tekinti, hogy a már meglévő alapokra támaszkodva és a szakmai szervezetekkel együttműködve néhány hónapon belül kialakítsa az ágazat középtávú stratégiai tervét, amelyet az agrárkormányzattal egyeztetve véglegesítenek majd.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.