Logópályázatot írtak ki a Torkos Csütörtökre

2016 a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a Gasztroélmények Éve lesz. Nem is lehetne a tematikus évnek méltóbb kezdőeseménye, mint a tizenegyedik születésnapját ünneplő Torkos Csütörtök, amely új arculattal büszkélkedhet majd. És hogy milyen lesz ez az arculat? Azt Önökre bízzuk! A Magyar Turizmus Zrt. ezúttal meghirdeti Torkos Csütörtök kreatív logópályázatát, amelyre december 15-ig várjuk a pályaműveket.

A Torkos Csütörtök a Magyar Turizmus Zrt. egyik legsikeresebb akciója, amelynek célja, hogy a lakosság és az ide látogató külföldiek a gasztronómián keresztül fedezzenek fel újabb magyarországi tájakat, ismerjék meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, italokat, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat. A Torkos Csütörtök akció 2016. februárjában ünnepli 11. születésnapját, ehhez kapcsolódóan indít logó-tervező pályázatot a Társaság.

Először 2006-ban szervezte meg az MT Zrt. a Torkos Csütörtök néven ismertté vált éttermi akciót. 2016-ban a „Gasztroélmények Éve" a Torkos Csütörtökkel veszi kezdetét, és újra „ernyő alá vonja" a hazai gasztroeseményeket a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában. A csütörtöki kedvezményes éttermi fogyasztással induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel majd fel. Minden hónapban más és más ételek, ételcsoportok „kerülnek majd terítékre" a gasztroélmények bemutatása során, figyelemmel a legújabb globális trendekre, illetve a kárpát-medencei, regionális és kistérségi ízekre és hagyományokra egyaránt.

A Magyar Turizmus Zrt. a Torkos Csütörtök koncepciójának korszerűsítésével párhuzamosan az arculat megújulásával is támogatni kívánja a kampányt. Ehhez kapcsolódóan az MT Zrt. logó-tervező pályázatán 2015. december 15-ig várja a lelkes jelentkezők alkotásait. A pályázat részletes leírása

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.