Magyar arany az Olivier Roellinger-en

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) hallgatója, Pacsai Martin nyerte az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjét. A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett verseny második helyén Jure Dretnik, míg harmadik helyén Tim Guadanigno szlovén hallgatók végeztek.

A nyertesek fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlény felhasználásával kétféle ételt készítettek el előre meghatározott idő alatt a többi versenyzővel együtt.

A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School in Dinard és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, főképp a halak élővilágának megőrzése. A tavalyi nagy sikerű verseny után idén is a BGE KVIK adott otthont e rangos nemzetközi versenynek, melynek témája a fenntartható fejlődés jegyében felhasználható tengeri halak és tenger gyümölcsei voltak.

Az idei versenyen 4 nemzet összesen 7 képviselője, köztük 2 magyar BGE-s hallgató – Pacsai Martin és Tóth Attila – mérte össze tudását. A versenyzők meghatározott idő alatt, ugyanabból az alapanyagokból, fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlény felhasználásával kétféle versenyételt készítettek el, majd élő szóban is bemutatták receptjeiket a zsűrinek.

Az első három helyezett: ·

1. helyezett: Pacsai Martin, Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország

2. helyezett: Jure Dretnik, College of Hospitality and Tourism Maribor, Szlovénia 

3. helyezett: Tim Guadanigno, Higher Vocational College for Hospitality and Tourism Bled, Szlovénia

 

A kelet-európai döntő első helyezettje meghívást kap az Ethic Ocean párizsi rendezvényére, melyet 2019. június 7-én, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) az UNESCO székházban rendeznek. Az első helyezett magyar versenyző Pacsai Martin profi étele az akasztói sziki ponty és homárhab csicsóka és kapor variációkkal volt, a háziasszonyi étele pedig posírozott ponty rántott sütőtökkel és citrusokkal.

„Büszkék vagyunk rá és egyben elismerés egyetemünk számára, hogy az idén is mi rendezhettük meg e rangos nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjét. Hallgatónk első helyezése pedig ismét bebizonyította, hogy kiváló gasztronómiai képzést kínálunk. A versenyt életre hívó szervezetek célja összhangban áll a BGE céljaival, hiszen a turizmus, a vendéglátás és a kereskedelem területén, oktatási és kutatási tevékenységünk során is kiemelten foglalkozunk a fenntartható fejlődéssel, a biodiverzitás megőrzésével” – mondta el Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

A nemzetközi zsűriben Franciaországból érkezett elismert séfek és szakemberek mellett a hazai gasztronómia vezető séfjei és a szakértői foglaltak helyet.

 

A verseny nemzetközi zsűritagjai:

· Gérard Marquoin, Ex-President of the competition „One of the best apprentices in Europe”

· Michel Mouisel, Ferrandi-Paris

· Jean-Baptiste Gailly, Catering school of Dinard



A verseny magyar zsűritagjai:

· Andrejszky Zoltán, The Fishing&Hunting Channel, Halimádók konyhája

· Gran József, AccorHotels Hungary

· Lipták György, Flow Specialty Coffee Bar Bistro

· Nyíri Szása, Arany Kaviár Étterem

· Palotás Péter, The Fishmarket

· Szári Zsolt, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)

· Szűcs Dániel, korábbi aranyérmes versenyző és BGE KVIK hallgató

· Vomberg Frigyes, Bocuse d’Or Akadémia

· Zírig Árpád, Magyar Konyha

Forrás: Turizmus Online


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.